"Van igény a radikális beszédmódra" - riport a Jobbik erdélyi helyezkedéséről

Vágólapra másolva!
Bár csak 17 tagja van a Jobbik marosvásárhelyi szerveztének, a párt erdélyi terjeszkedése a magyar pártpolitikát is elérő hullámokat vert. A Jobbik erdélyi nyomulása egy helyi magyar politikus szerint feszélyezi a Fideszt is, a nacionalista párt helyi támogatói szerint pedig Erdélyben is eljött a radikális politika ideje, mert a romániai magyar pártok tehetetlenek. Az [origo]-nak nyilatkozó több marosvásárhelyi szerint azonban kényes az egyensúly a románok és a magyarok között, amit felboríthat a kemény szavaktól sem tartózkodó Jobbik.
Vágólapra másolva!

"Micsodát keresnek?" - kérdezett vissza meglepetten a megyeháza melletti kisutcában található irodaház takarítónője, amikor Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti képviselő romániai titkársága felől érdeklődünk. Végül a portás igazított útba, de először ő is rosszul emlékezett az emeletre. A szocreál épület negyedik emeletén található iroda csütörtökön, az [origo] munkatársainak ottjártakor zárva volt, a titkárság munkatársai csak egy kézzel írt cetlit hagytak a portán, mely szerint szeptemberig szabadságon vannak.

Az iroda vezetőjét, a Jobbik marosvásárhelyi baráti körét szervező Vitus Őrsöt táborozás közben, telefonon értük el. Vitus azt mondta, a június 8-án megnyitott irodában keddenként van fogadóóra, de most nyári szünetet tartanak. Legutóbb múlt hét pénteken volt egy ünnepségük, amikor megalapították a Jobbik baráti körét, amely Vitus szerint a magyarországi párt marosvásárhelyi alapszervezetének tekinthető.

Szegedi a június 8-i irodanyitáskor azt mondta, azért Marosvásárhelyen és nem a Székelyudvarhelyen hozta létre az erdélyi titkárságát, mert "Marosvásárhelyen a legnagyobb a baj", a magyarság "nem hátrálhat tovább" a városban létszámfölényben lévő románokkal szemben. A baráti kör augusztus 6-i alapításán Szegedi mellett részt vett Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője is, aki az Erdon.ro internetes hírportálnak azt nyilatkozta, az év végéig még legalább tíz baráti kört szeretnének létrehozni Erdélyben, többek között Bróton, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon.

Lelkes indulás

"Az első héten nem lehetett megmozdulni a folyóson, annyian voltak, percenként kopogtatott be valaki hozzájuk" - mondta az [origo]-nak a Jobbik-iroda szomszédságában működő pályázatíró cég egyik vezetője. A cégvezető szerint a kezdeti lelkesedés után, július második felében lecsendesedett az iroda, a titkáság munkatársai is ritkábban tűntek fel.

Fotó: Mudra László [origo]
Az iroda bejárata (nagyításhoz kattintson a képre)

Bár az irodanyitással sokat foglalkozott a román sajtó, a marosvásárhelyiek meglepően keveset tudnak a Jobbik helyi tevékenységéről. Az [origo] által az utcán, a környező boltokban megkérdezett helyiek nagy többsége nem is hallott arról, hogy Szegedinek irodája van a városban. Míg a románokat nem igazán érdekelte az ügy, a magyarok kíváncsian kérdezgették tudósítónkat, hogy hol van az iroda, mikor jön legközelebb a városba Szegedi Csanád, és azt mondták, örülnek, hogy egy európai parlamenti képviselő felvállalta a marosvásárhelyiek és a székelyföldi autonómia képviseletét. A közeli gyorsétkezde román eladója azt mondta, ha a szélsőséges nacionalista Vatra Romaneascának lehet irodája a főutcán, akkor a Jobbiknak is joga van helyi képviseletet nyitni.

Az iroda vezetője az [origo]-nak azt mondta, június 8-a óta 200-250-en keresték fel Szegedi Csanád marosvásárhelyi titkárságát, néhányan közülük visszatérő vendégek. Vitus szerint a betérők egy részét a kíváncsiság csábította be hozzájuk, de volt, aki arról érdeklődött, hogyan kaphatja meg a magyar állampolgárságot, mások jogi tanácsokat, segítséget kértek a titkárság munkatársaitól.

Vérfrissítésre vágynak

Bár a Jobbik marosvásárhelyi rendezvényei eddig nem vonzottak tömegeket, az [origo] által megkeresett helyi magyar politikusok, értelmiségeik szerint a nemzeti jelszavakat hangoztató magyarországi párt jelentős népszerűségre tehet szert a kisebbségi sérelmeik miatt a nacionalizmusra fogékony erdélyi magyarok körében. "A tavaszi magyarországi választások idején végeztem egy kis felmérést a baráti körömben: kiderült, hogy a társaság harmada már nem a Fidesszel, hanem a Jobbikkal szimpatizál" - mondta az [origo]-nak Kiss István, a Fidesz erdélyi szövetségesének tekintett Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke.

Egy marosvásárhelyi lakos, Lukács Árpád szerint "Erdélyben is van igény a határozott és radikális beszédmódra". A magyarországi politika iránt élénken érdeklődő Lukács azt mondta, az erdélyi magyarok köszönettel tartoznak a Fidesznek, amiért kormányra kerülve megadta a magyar állampolgárságot a határon túliaknak, de ez most már kevés. "Nem hallom, hogy követelnék Székelyföld autonómiáját a bukaresti kormánytól" - bírálta a Fidesz politikáját Lukács. Szerinte a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének (RMDSZ) politikusai sem tud érdemi eredményeket felmutatni, csak a korrupciós ügyeikről hallani. Lukács azt mondta, "vérfrissítésre" lenne szükség az erdélyi politikában, hiszen két évtizede ugyanazok az emberek vezetik az RMDSZ-t.

Fotó: Mudra László [origo]
Szegedi Csanád titkársága a negyedik emeleten található

A Jobbik baráti körébe Vitus Örs szerint eddig 17-en léptek be. Az irodavezető azonban bízik benne, hogy Szegedi látogatásainak, a Jobbik erdélyi tevékenységéről beszámoló sajtónak köszönhetően egyre többen fogják felkeresni az irodájukat, és lépnek be a baráti körbe. Az egyik marosvásárhelyi magyar gimnáziumban dolgozó - "kényes politikai ügyről lévén szó" névtelenséget kérő - tanár szerint félő, hogy a jelenlegi romániai gazdasági helyzetben az elégedetlenség a radikális pártokhoz hajtja az embereket. "Különösen a fiatalokat féltem: tájékozatlanok politikai kérdésekben, ráadásul nálunk is nagy a pályakezdő munkanélküliség, és az ebből fakadó kilátástalanság" - mondta az [origo]-nak a pedagógus.

"Kellő rosszindulattal bármi belemagyarázható"

A bukaresti magyar napilap, az Új Magyar Szó hétfői számában azt írta, a román sajtó egy része szívesen mossa össze Tőkés László autonómiatörekvéseit Szegedi Csanád, vagy a Székely Gárda akcióival, ami nem kedvez az erdélyi magyarok érdekképviseletének. A Jobbik irodanyitására felkapták a fejüket a szélsőségesen nacionalista román politikusok is: a Konzervatív Párt alelnöke, Bogdan Diaconu múlt héten vasárnap Szegedi Romániából való kitiltását követelte. A kolozsvári napilap, a Krónika hétfőn azt írta, "kellő rosszindulattal bármi belemagyarázható a Jobbik erdélyi haknizásaiba, és bizonyos körökből nem hiányzik a rosszindulat".

A marosvásárhelyi rendezvényein Szegedi Csanád ugyan visszafogottan nyilatkozott, a romániai média pedig tényszerűen számolt be a látogatásairól, az újságok nem mulasztották el felidézni, hogy a magyarországi jobbikos politikusok elképzelhetőnek nevezték korábban a trianoni békeszerződés felülvizsgálatát. Tavasszal pedig komoly visszhangja volt a romániai sajtóban, hogy a saját meghatározása szerint a Magyar Gárda erdélyi testvérszervezete, a Székely Gárda néhány tagja áprilisban egy "Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!" feliratú táblával tiltakozott a csíkszeredai Kaufland nevű multinacionális áruházlánc ellen. A román sajtóban megjelent cikkek utaltak arra, hogy Magyarországon a Jobbik szorosan együttműködik a Magyar Gárdával, amellyel "testvéri kapcsolatban áll" a Székely Gárda. Vitus az [origo]-nak azt mondta, a Jobbiknak nincs kapcsolata a székely gárdistákkal, de személy szerint ő ismeri őket, néhányukkal baráti viszonyt ápol, még ha nem is ért egyet minden akciójukkal.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Novák Előd elégeti a Románia EU-csatlakozását ratifikáló törvényt 2005-ben

Ötvös József marosvásárhelyi református lelkész szerint Erdélyben nagyon nehéz megtalálni azokat a határokat, ameddig egy párt vagy mozgalom még elmehet anélkül, hogy szítaná az ellentéteket románok és magyarok között, ráadásul a többségi és kisebbségi társadalom közti viszony településenként eltérő. "A román többségű településeken élő magyarok bátor tettnek tartják, ha a templomban kitesszük a magyar zászlót, de a székelyeknek ez már kevés, ők évek óta a kokárdában és piros-fehér-zöld zászlók alatt tartják a rendezvényeiket" - mondta a lelkész, aki bízik benne, hogy ezt Szegedi Csanád is meg fogja érteni, és megfontoltan nyilatkozik majd, ha legközelebb Erdélybe látogat.

Könnyen felülnek a hangos szóra

Kevésbé bíznak a Jobbik önmérsékletében azok a marosvásárhelyi értelmiségeik, helyi politikusok, akik az interneten aláírásgyűjtésbe kezdtek a Jobbik irodanyitása ellen, mert szerintük Szegedi megszólalásai és pártja erdélyi rendezvényei feszültségeket gerjeszthetnek a magyarok és a románok között. A kezdeményezéshez június óta a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői és a színművészeti főiskola több tanára is csatlakozott.

"Itt nem lehet nagy szavakkal eredményeket elérni. Nap, mint nap kell küzdeni az érdekeinkért az önkormányzatokban - mondta az [origo]-nak a Jobbik irodanyitásával a párt riválisává váló László György, az MPP Maros megyei elnöke, aki 1015.-ként írta alá a tiltakozó nyilatkozatot. Bár nem szerepel a aláírók között, hasonlóan vélekedik a Marosvásárhelyen élő Tőkés András, Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő bátyja. Tőkés András szerint "nem egészséges, hogy az erdélyi érdekeknek egy magyarországi párt legyen a zászlóvivője". Tőkés az [origo]-nak azt mondta, öccse Brüsszelben találkozott Szegedivel, és arra kérte, ne ártson az autonómia ügyének, figyeljen arra, hogy az erdélyiek könnyen felülnek a hangos szóra.

Fotó: Mudra László [origo]
Kiss István és Tőkés András

"Nem értem, hogy Szegedi Csanád miért nincs tekintettel arra, hogy Marosvásárhely mennyire kényes város" - mondta az [origo]-nak Benedek István, a szintén Jobbik-riválissá váló RMDSZ városi elnöke, utalva arra, hogy az öt halálos áldozatot követelő 1990-es márciusi román-magyar konfliktus emléke még élénken él a marosvásárhelyiekben. Benedek szerint Szegedi megtehette volna, hogy az irodanyitás előtt legalább konzultál a helyi magyar civil szervezetekkel, pártokkal. A Jobbik erdélyi terjeszkedésére nemcsak az RMDSZ-ben reagáltak ingerülten. Egy neve elhallgatását kérő vezető MPP-s politikus az [origo]-nak azt mondta, a Fidesz "legfelsőbb köreiből" szóltak rájuk, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot a Jobbikkal, és marosvásárhelyi szimpatizánsaikkal, mert az MPP-s politikus szerint a magyarországi kormánypártot feszélyezi a Jobbik erdélyi térnyerése.