Vastagabb kenyérről és varázsfűről beszélt Orbán a Vajdaságban

Vágólapra másolva!
Összefogásról és a nemzeti együttműködés fontosságáról beszélt Orbán Viktor a vajdasági Palicsfürdőn. A több ezer ember előtt elmondott beszédben a nemzeti együttműködést varázsfűhöz hasonlította. Azt is mondta, hogy együttműködés esetén vastagabb a kenyér és magasabb a fizetés.
Vágólapra másolva!

A nemzeti együttműködés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő szombaton a vajdasági Palicsfürdőn a Szent István-napi ünnepségen elmondott beszédében.

"Csak összefogással, egységgel lehetünk sikeres nemzet a XXI. században Európában" - jelentette ki a miniszterelnök a Palicsi-tó partján összegyűlt több ezer ember előtt. "Az anyaország egységét kell továbbvinni a határokon átívelő nemzetegyesítés keretében. Össze kell fognunk, hogy ismét egy, hatalmas, közös alkotóerővé válhassunk" - mondta, hozzáfűzve, hogy az együttműködés a politikai siker mellett gazdasági sikert is hoz majd.

"Ha van együttműködés, akkor több a munkalehetőség, vastagabb a kenyér, magasabb a fizetés és könnyebben lehet boldogulni" - szögezte le a kormányfő. "Ezért építjük föl most Magyarországon a nemzeti együttműködés rendszerét" - tette hozzá. A nemzeti együttműködést a mesebeli varázsfűhöz hasonlította, amellyel összeragasztották, és ismét életre keltették a királyfit, akit árulás folytán hét darabra vágtak.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy "a nemzet életének alapja a jog és a rend", amelyet mint szilárd vázat "az igazság kötőszövete" tart egyben. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében kiemelte, ez az első alkalom, hogy a vajdasági magyarok a magyar miniszterelnök jelenlétében ünneplik Szent István napját. A két politikus az ünnepség végén együtt szegte meg az ünnepi kenyeret.