Halálos balesetet szenvedett egy nemzetközi buszjárat Franciaországban

Vágólapra másolva!
Halálos buszbaleset történt péntek éjjel Észak-Franciaországban, ahol egy Hollandiából Párizsba tartó, menetrend szerinti nemzetközi buszjárat letért az útról. A buszon 1 ember meghalt, sokan megsérültek, a busztársaság szerint az utaslistán "ránézésre" nincs magyar név.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb egy ember életét vesztette, három másik pedig életveszélyesen megsebesült, amikor egy holland Eurolines buszjárat pénteken lefutott az útról Franciaország északi részén - közölték a helyi hatóságok. A francia rendőrség szerint a járművön 37 utas, tucatnyi különböző ország állampolgára tartózkodott, köztük holland, brit és chilei utasok. Az utasok közül további 14 ember könnyebben megsebesült - áll a közleményben; a Független Hírügynökség szerint az áldozat francia, a súlyos sérültek belga, holland és francia állampolgárok.

Az utasok számáról később ellentmondásos információk kerültek napvilágra: az [origo]-nak az Eurolines holland részlegénél azt mondták, 55 utas volt a fedélzeten, akik közül mindössze 7 személy volt holland, a Der Standaard című holland lap pedig 34 utasról írt. A busztársaság az [origo]-val közölte: mivel több országon áthaladó járatról van szó, nincs összesítésük az utasok nemzetiségéről, csupán az utasok nevét tudják. Az utaslista alapján a busztársaság munkatársa az [origo]-nak azt mondta, "ránézésre" nincs magyar név az utasok között, de a listát személyiségi okokra hivatkozva nem adhatja ki.

A Der Standaard Holland című napilap internetes kiadása szerint a baleset áldozata egy fiatal férfi, a sérültek között pedig három belga állampolgár, két nő és egy férfi van. Közülük egynek súlyos az állapota, mindhármat belga kórházakba szállították.

Túl gyorsan hajtott a sofőr

A francia hatóságok szerint az autóbusz Belgium felől érkezett az A2-es autópályán Franciaországba, és nem sokkal a határ átlépése után szaladt le az útról, feltehetően azért, mert a sofőr elaludt vezetés közben. Az Eurolines honlapján azt írja, hogy az Amszterdamból Párizsba tartó menetrend szerinti járatuk szenvedett balesetet, amely 12.30-kor indult a holland fővárosból Brüsszel érintésével Franciaországba.

A Der Standaard szerint a baleset pontos oka egyelőre nem ismert,de sok utas azt állította, hogy a busz túl gyorsan haladt. Az egyik utas szerint a sofőr egy fél órás késést igyekezett lefaragni, és 130 kilométeres sebességgel száguldott az autópályán, minden más autót leelőzve. A lap szerint a baleset előtt a vezető sávot váltott, majd hirtelen fékezett, és elvesztette az irányítását a járműfölött. A holland lapok által közölt képek szerint a busz lesodródott az útról, és a fák között állt meg.

Forrás: AFP

A balesetet követően belga és francia tűzoltók mentették ki a járműből a bent rekedteket, és három mentőhelikoptert is bevetettek a súlyos sérültek kórházba szállítására. Azokat az utasokat, akiknek nem esett bántódásuk, a franciaországi Crespin városába szállították. A rendőrség szerint a baleset fennakadásokat okozott az A2-es autópálya péntek esti forgalmában, ám a közutat nem zárták le teljesen.