Megtiltották a moszkvai orvosoknak a BBC szerint, hogy hőgutát állapítsanak meg

Vágólapra másolva!
Nem hivatalosan arra utasították a moszkvai orvosokat, hogy a páciensek halála esetén halálokként ne diagnosztizáljanak hőgutát - írja a BBC. A hetek óta hőhullámban és füstben fuldokló Moszkvában a hétvégére enyhült a helyzet, de az oroszországi erdő- és tőzegtüzek még lángolnak.
Vágólapra másolva!

Nem hivatalosan arra utasították a moszkvai orvosokat az egészségügyi hatóságok, hogy az elhunytak esetében a halál okaként ne diagnosztizáljanak hőgutát, még ha abban is hunyt el a beteg - írja a BBC News.

Egy neve elhallgatását kérő ovos szerint azt kérték tőlük, hogy a halál okaként valami "kevésbé ijesztően hangzó" dolgot jelöljenek meg a halotti bizonyítványokban. "Azt mondták nekünk, hogy a hőgutás esetek száma mérhetetlenül magas lett" - idézte az orvost a BBC. Egy másik orvos szerint nincs erre vonatkozó írásos rendelet, csupán szóbeli utasítás, amely szeptember elsejéig érvényes. Az orosz sajtóban egy fotó is megjelent, egy falra rajzszögezett cetliről, az egyik sürgősségi osztályon ezzel a felirattal: "Figyelem! Ne diagnosztizálj hőgutát!"

Moszkva hetek óta szenved a hőségtől, és több mint egy hete a térségben pusztító erdőtüzek okozta füsttől. A hét elején kiderült, hogy a városban kétszer annyi ember veszíti életét ebben az időszakban, mint a korábban, hasonló időszakokban. Péntekre a hőség csökkent, hétvégére kevéssel 30 Celsius-fok alatti hőmérsékletet jósolnak, ami még mindig jóval magasabb a nyárra jellemző 22 foknál.

A moszkvai levegő is tisztább lett a szeleknek köszönhetően, az erdő- és bozóttüzek azonban még mindig égnek. A vészhelyzetek minisztériuma szerint csütörtökön 66 nagyobb ilyen tűz tombolt még Oroszországban, közülük 40 tőzeglápokban, ahol különösen nehéz megfékezni a lángokat. A tüzek a csernobili nukleáris katasztrófa által radioaktivitással szennyezett területet is megközelítették, és egyre nagyobb erővel tombolnak az Oroszország legfontosabb atomkutató központjának számító Szarov körül. Csütörtökön itt már több mint 3500 tűzoltó, katona és önkéntes küzdött a lángokkal. Két tűzoltóvonat is segíti őket.

Vlagyimir Putyin miniszterelnök szerint a lángok elpusztították a gabonatermő területek negyedét. Putyin szerint meg kell akadályozni a gabonaárak emelkedését, Oroszország már fel is függesztette a búzaexportot. A tüzekben eddig hivatalosan 54 ember vesztette életét, két biztonsági őr a Szarov környéki tűzben hunyt el. A hőhullám miatt elhunytak számáról ugyanakkor nem adtak ki hivatalos jelentést.

A rendőrség őrizetbe vett 35 orosz jogvédőt és ellenzékit, akik Jurij Luzskov moszkvai polgármester lemondását követelték egy tüntetésen a polgármesteri hivatal előtt. A tüntetők szerint Luzskov túl lassan tért vissza a fővárosba, amikor a múlt héten belepte a környező erdőtüzek füstje.