Eljárás indult Slota pofozkodó helyettese ellen

Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárás indult a szlovák parlamentben az SNS alelnöke ellen, aki kedden megpofozott egy kormánypárti képviselőt. A megpofozott képviselő korábban azt mondta, ő nem követel elégtételt az incidens miatt, a mentelmi bizottság mégis elővette az ügyet.
Vágólapra másolva!

Fegyelmi eljárást indított a szlovák parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottsága a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke ellen, amiért a politikus kedden megpofozott egy kormánypárti képviselőt a parlamentben. Anna Belousovová alelnök asszony Igor Matovie nagyszombati médiavállalkozónak kevert le egy nyaklevest, miután a képviselő egy újságcikkében "Ancsának" nevezte a nacionalista képviselőnőt.

Az Ancsa a szlovák nyelvben az Anna becéző alakja, de a népnyelvben és a szlengben lealacsonyító, közönségességre utaló jelentésárnyalata is van. Szlovákiában rendszerint Ancsának hívják az elsősegélynyújtás gyakorlásához használatos, felfújható gumibabákat is. Belousovová a pofon után közölte, nevelői célzattal vágta pofon képviselőtársát, mert nővel szemben nem szabad így viselkedni.

A pofont elszenvedő politikus, Igor Matovie az incidens után még azt közölte, hogy nem tesz válaszlépéseket: "Azzal kívánom viszonozni, hogy felkínálom az arcom másik oldalát is" - mondta. Hozzátette, hogy bocsánatkérést sem vár Belousovovától. "Ez az ő személyes szégyene. Nem adom neki vissza (a pofont), s nem is perlem be, nem foglalkozom vele." - mondta (a pofonról részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat).