Robbantással üzentek a frissen beiktatott kolumbiai államfőnek

Vágólapra másolva!
Néhány nappal Juan Manuel Santos államfő beiktatása után kocsiba rejtett bomba robbant Bogotában, Kolumbia fővárosában. A merényletet feltehetően a szélsőbaloldali FARC gerillaszervezet követte el. Santos szerint a robbantás egy neki szóló üzenet volt.
Vágólapra másolva!

Kocsiba rejtett bomba robbant Bogotában, Kolumbia fővárosában csütörtökön - olvasható a Guardian honlapján. A robbanásnak nem volt halottja, kilencen sérültek meg. A robbanás komolyabb károkat okozott az egyik rádió épületében, összesen harminc környékbeli épületben keletkezett kár a detonáció miatt.

A merénylet a Guardian szerint a néhány napja államfővé kinevezett Juan Manuel Santosnak szólt. A volt védelmi miniszter beiktatási beszédében azt mondta, hogy folytatni kívánja elődje, Alvaro Uribe kemény biztonságpolitikáját, aki amerikai segítséggel sikeresen szorította vissza a központi kormányzattal évtizedek óta harcoló szélsőbaloldali nézeteket valló terrorszervezetet, a FARC-ot.

Kolumbiai szakértők szerint a mostani merénylet körülményei is arra utalnak, hogy a FARC követte el. Santos elítélte a merényletet és azt mondta, küzdeni fog a terrorizmus ellen. "Úgy érzem, ez egy üzenet volt" - mondta a robbantásra Santos. A robbantást a piacok is megérezték, a helyi peso gyengült a hatására.