Újabb földrengés volt Vanuatun

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Újabb, ezúttal 6-os erősségű földrengés rázta meg a dél-csendes-óceáni Vanuatut szerdán, azt követően, hogy kedden egy ennél jóval erősebb, 7,6-os fokozatú földmozgást észleltek a szigetországban - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS). A rengés fészke 41 kilométeres mélységben a fővárostól, Port Vilától 75 kilométerre nyugat-északnyugatra volt. Cunamiriadót nem rendeltek el. Esteleges áldozatokról, illetve jelentősebb anyagi károkról nem tettek említést a helyi hatóságok. A 12 nagyobb és több mint 60 kisebb szigetet számláló országot megrázó keddi földrengés is csak 23 centiméteres hullámokat gerjesztett, de a hatóságok azt tanácsolták a főváros lakóinak, hogy elővigyázatosságból húzódjanak vissza a tengerpartról, és átmenetileg vonuljanak a környező dombokra.