Kétezer gyárat zárnak be Kínában

Vágólapra másolva!
Az energiahatékonyság növelése érdekében több mint kétezer gyárat zárnak be Kínában szeptember 30-ig. Az elavult nehézipari létesítményeknek nagy része van abban, hogy Kína lett a világ legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója.
Vágólapra másolva!

Szeptember 30-ig 2087 gyárat készül bezárni a Kínai Népköztársaság - olvasható a New York Timesban, amely a kínai ipari és információtechnológiai minisztériumra hivatkozik. Kína elsősorban energiaintenzív iparágak gyárait akarja bezárni, például acélöntőket és cementgyárakat.

A főként az 1950-es, 1960-as években készült nehézipari létesítmények felszámolásával az energiahatékonyság növelése a célja. A jelenlegi ötéves terv szerint 2010-ben 20 százalékkal kevesebb energiát kellene felhasználni, mint 2005-ben, de kevés az esély arra, hogy ez megvalósuljon, mert az elmúlt télen meredeken megnőttek nehézipari létesítményeinek az energiafelhasználása, téli eredménye miatt Kína lett a világ legnagyobb mennyiségű üvegházgáz-kibocsátója.

Az energiahatékonyság amiatt is lett fontos Kínának, mert egyre jobban függ a külföldi energiahordozóktól, emiatt külkapcsolataiban is egyre fajsúlyosabb szerepet kap az energiabiztonságra való törekvés.