Putyin pilótaként segítette a tűzoltást

Vágólapra másolva!
Jelentősen lassítja az orosz gazdaság fejlődését a rendkívüli hőhullám. A termés egyharmada elpusztult, számos gyárat pedig a szmog miatt zártak be ideiglenesen. Az állam vezetőinek is mélypontra csökkent a népszerűsége, amin Vlagyimir Putyin államfő repülőről való tűzoltással próbált javítani.
Vágólapra másolva!

Vladimir Putyin is kivette a részét a Moszkva környéki tüzek oltásából, a miniszterelnök egy tűzoltó-repülőgép másodpilótájaként 12 tonnányi víz kiengedésével két tűzfészket oltott el. Keddre már csökkent némileg a hőség és a szmog sűrűsége Moszkva, akárcsak az orosz vezetők népszerűsége, feltehetően Putyin tűzoltása mögött is ez húzódik meg.

A BBC moszkvai tudósítója szerint a helyiek dühösek a hatóságokra, mert úgy gondolják, hogy nem készültek fel megfelelően a kritikus időjárásra. A kormány is kritizálja Juri Luzskov moszkvai polgármestert, aki a rendkívüli helyzet ellenére sem szakította meg nyaralását, de Dmitrij Medvegyev államfő és Putyin népszerűsége is többéves mélypontra esett egy közvélemény-kutató intézet felmérése szerint. A Levada Központ kutatásából az derül ki, hogy Medvegyev népszerűsége a júniusi 39 százalékosról 38-ra csökkent, míg Putyiné 48-ról 44 százalékosra.

A BBC közgazdászokra hivatkozva azt írja, hogy 15 milliárd dollár kárt okoztak az erdőtüzek és a hőhullám. A HSBC bank egyik moszkvai közgazdásza szerint az orosz állam 4 millió dollárt bukik azon, hogy leállította a búza exportálását. A lap szerint Oroszország mezőgazdasági termésének egyharmada elpusztult az aszály miatt, sok gyárat pedig be kellett zárni, hogy működésük ne súlyosbítsa a szmoghelyzetet.