Megszavazták Kenyában az új alkotmányt

Vágólapra másolva!
A kenyaiak nagy többségben igent mondtak a népszavazáson az ország új alkotmányára, amely demokratikusabbá teszi a politikai intézményrendszert. Az új alkotmány jelentős korlátokat szab az államfői hatalom gyakorlásának.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön nyilvánosságra hozott eredmények szerint a szerdai kenyai népszavazás résztvevőinek 67,25 százaléka voksolt igennel az új alkotmányra A kelet-afrikai ország 12,4 millió választópolgárának 71 százaléka, csaknem nyolcmillió ember vett részt a referendumon.

Az új alaptörvény Kenya első, 1963-ban a Nagy-Britanniától elnyert függetlenség után hatályba lépett alkotmányát váltja fel. Az alkotmányreform az egyik kulcsfontosságú eleme annak a hatalommegosztási egyezménynek, amely Mwai Kibai elnök és politikai riválisa, a kormányfő Raila Odinga között jött létre 2008 februárjában. Ennek célja az volt, hogy véget vessen a 2007 decemberében tartott, szoros kimenetelű elnökválasztást követő véres törzsi viszálynak. A kirobbant erőszakos cselekményekben mintegy 1500-an haltak meg.

Az új alkotmány alapjában véve megtartja az elnöki rendszert, de az államfői hatalom gyakorlásának jelentős korlátokat szab.