Kilenc embert lőtt le az ámokfutásba kezdő kirúgott dolgozó az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Tüzet nyitott munkatársaira egy férfi helyi idő szerint kedd reggel az egyesült államokbeli Manchester városában, egy sörforgalmazó cégnél. A lövöldözésben kilenc ember életét vesztette, köztük maga az ámokfutó is, aki végül önmaga ellen fordította fegyverét.
Vágólapra másolva!

Kilenc ember vesztette életét az Egyesült Államokban, Connecticutban, amikor egy fegyveres tüzet nyitott egy sörforgalmazó cégnél - írta kedd este a BBC. A helyi média szerint a lövöldöző a cég egyik sofőrje volt, aki azután fogott fegyvert, hogy egy fegyelmi meghallgatás után felszólították, mondjon fel. A lövöldözés a connecticuti Manchesterben, a Hartford Distributors-nál történt a kedd reggeli műszakváltáskor.

A lövöldöző is meghalt a helyszínen - közölte egy rendőrségi szóvivő a CNN szerint. A férfi végül önmagával is végzett. Két embert kórházba szállítottak a helyszínről. Bret Hollander, a cég egyik vezetője azt mondta: a lövöldözés idején 35-40 között volt azoknak a száma, akik az épületben tartózkodtak. Hollander hozzátette, hogy az ő unokatestvére is megsérült.

A rendőrség később közölte, hogy a lövöldöző reggel hét órára ment be a munkahelyére, hogy részt vegyen a fegyelmi meghallgatáson. A dolgozók szakszervezetének vezetője azt mondta: a férfi körülbelül egy éve dolgozott a cégnél, és lopás gyanújába keveredett. A fegyelmi tárgyaláson a férfinek két lehetőséget ajánlottak: felmond önként vagy szerződést bontanak vele - hangzott el a rendőrség sajtótájékozatóján. A rendőrség egyelőre nem tudja, tudatosan választotta-e ki a lövöldöző az áldozatait.