A családja nélkül tölti születésnapját Barack Obama

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök szerdán lesz 49 éves, de nem a családjával ünnepeli a születésnapját: ő Chicagoba utazik, felesége és egyik lánya Spanyolországban nyaral majd a barátaikkal. Michelle képeslappal köszönti a férjét
Vágólapra másolva!

Augusztus 4-én lesz 49 éves Barack Obama amerikai elnök, aki korábbi lakhelyén, Chicagóban ünnepli a születésnapját. A Fehér Ház a hétvégén jelentette be, hogy Obama szerdán délután utazik Chicagóba, ahol másnap hivatalos programokon is részt vesz, mielőtt visszautazik Washingtonba. Bár a helyi lapok szerint az elnök barátai már puhatolóztak, hogy milyen ünnepség lesz a születésnap alkalmából, az elnök programjának helyi szervezői azt mondták, semmi ilyesmiről nem tudnak.

Az már szinte biztos, hogy Barack Obama családja nélkül fogja eltölteni a születésnapját, ugyanis a héten hivatalosan is megerősítették, hogy felesége, Michelle Obama és kisebb lánya, Sasha szerdán Spanyolországba utazik, az idősebb lányuk pedig táborban van.

Michelle Obama a közlemény szerint a lányán kívül a család barátaival nyaral majd Marbellán, ahol egy ötcsillagos, a tengerre néző hotelban foglaltak le szobákat. Bár a Fehér Ház határozottan kijelentette, hogy az elnök nem fog Spanyolországba utazni, a helyiek pont a születésnapja miatt reménykedtek abban, hogy az utolsó pillanatban mégiscsak feltűnik a Costa del Solon a családjával együtt. Bár nyaralni utaznak, Michelle Obama szombati hazautazása előtt találkozni fog a spanyol kirányi párral.

Michelle Obama azért készül férje közelgő születésnapjára is: az elnököt támogató szervezet oldalán elhelyezett egy elektronikus képeslapot, és mindenkit arra buzdít, hogy neve és emailcíme megadásával írja azt alá. "A szervezet támogatóival együtt én, Malia, Sasha és Bo is boldog születésnapot kívánunk neki, és szeretnénk biztosítani arról, hogy mellette állunk" - írta Michelle a felhívásában. "Ez az év sok meglepetést tartogatott - volt köztük jó és rossz is. A hozzád hasonló támogatók segítették az elnököt, hogy a legjobbat hozza ki ezekből" - írta Michelle az elnök megszólított támogatóinak.