A hadsereget is bevetik a görög benzinhiány enyhítésére

Vágólapra másolva!
Katonai járművekkel fognak a legkritikusabb területekre üzemanyagot szállítani Görögországban, ahol a fuvarozók sztrájkja miatt alakult ki válsághelyzet. A fuvarozók öt napja sztrájkolnak a kormány őket érintő válságintézkedései ellen.
Vágólapra másolva!

A hadsereg járműveivel enyhítenek az országos benzinhiányon Görögországban. Katonai teherautókkal és hadihajókkal szállítanak majd üzemanyagot a legkritikusabb térségekbe - közölte pénteki válságtanácskozása után a kormány. A kormány szerint a hadsereg már eddig is besegített a létfontosságú közszolgáltatások működetésében: repülőterekhez, erőművekhez, kórházakhoz juttattak el üzemanyagot.

Az üzemanyaghiány azt követően alakult ki, hogy múlt vasárnap óta egyhuzamban sztrájkolnak a fuvarozók, akik többek között blokkolják a benzinkutakat és az olajfinomítókat is. Az ellen tiltakoznak, hogy a válságprogram keretén belül a fuvarozásban is versenyfokozó intézkedéseket vezessen be a kormány.

Ezek értelmében közel 40 év után újra lehetne közúti fuvarozó engedélyeket kiváltani néhány száz euróért. Az intézkedés része annak a reformcsomagnak, amelyet az IMF és az EU írt elő azért cserébe, hogy nemzetközi hitellel segítsék ki a csőd szélére jutott államot. A BBC szerint eddig a fuvarozók a már meglévő engedélyeket adták-vették egymás között, gyakran több százezer euróért.

Csütörtökön és pénteken is kialakultak összecsapások a sztrájkolók és a rendfenntartók között. Előbb az athéni közlekedési minisztérium előtt, majd egy thesszaloniki olajfinomítónál voltak incidensek. A kormány csütörtökön rendkívüli felszólítást tett közzé, amelyben a sztrájk felfüggesztését követeltél, az engedetleneket pedig börtönnel és engedélyük bevonásával fenyegették.

A sztrájkok és az üzemanyaghiány miatt számos turista rekedt Görögországban, vagy mondta le útját.