Izrael elengedi a gázai hajókon elfogott aktivistákat

Vágólapra másolva!
Valamennyi, a Gázába tartó hajókon elfogott aktivistát kiutasítja Izrael, nem állítják őket bíróság elé. Az izraeli kormányra jelentős nyomás nehezedett a segélyszállító hajók elleni, kilenc halálos áldozatot követelő akció miatt. A kabinet azonban tartja magát ahhoz, hogy a felelősség az aktivistákat terheli, mert rátámadtak a katonákra.
Vágólapra másolva!

Az izraeli kormány kedd este úgy döntött, szabadon engedik az összes - a Times szerint összesen 671-en vannak - külföldi aktivistát, akit a Gázai övezetbe segélyt szállító flottilla hajóin vett őrizetbe a haditengerészet - közölte a Reuters hírügynökség, meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva. Elengedik azt a két tucat embert is, akiket korábban azzal fenyegettek meg, hogy bíróság elé állítják. "Megállapodás született arról, hogy a foglyokat azonnali hatállyal kiutasítják" - erősített meg a hírt közleményben Nir Hefez, Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök szóvivője.

A flottilla elleni, legalább kilenc halálos áldozatot követelő támadás miatt világszerte egyre hangosabbak a tiltakozások. A nyilatkozók szerint a miniszterek ilyen körülmények között döntöttek az összes aktivista elengedése melett. A foglyok többsége, mintegy 380 ember, török állampolgár, de van köztük mintegy 40 brit, egy svéd író, egy nyugalmazott amerikai diplomata, két jelenlegi és egy korábbi német parlamenti képviselő és két ausztrál újságíró is.

Az izraeli katonai rádió úgy tudja, hogy csütörtökön utasítják ki az utolsó aktivistát. A kormányközlemény szerint a biztonsági kabinet tagjai kifejezték sajnálkozásukat amiatt, hogy az izraeli kommandósok a flottilla elfogásakor megöltek kilenc aktivistát, de ismét leszögezték, hogy Izrael "egy erőszakos provokációval" szemben védte magát. A miniszterek az aktivistákat tették felelőssé a halálesetekért, mert - mint írták - ők támadták meg az izraeli katonákat. A biztonsági kabinet szerint Izrael folytatja a Gázai övezet haditengerészeti blokádját a terület általános zárlata keretében.