Füstbombák és verekedés közben szavazott az ukrán parlament

Vágólapra másolva!
Két füstbomba robbant kedden az ukrán parlamentben, ahol a képviselők már korábban dulakodni kezdtek, hogy megakadályozzák annak az egyezménynek a ratifikálását, amelynek értelmében Oroszország további 25 évre bérbe venné a szevasztopoli hadikikötőt. A kijevi utcákon is összetűzések alakultak ki az egyezmény ellen tiltakozók és a rendőrök között.
Vágólapra másolva!

Dulakodás alakult ki az ukrán parlamentben Kijevben és több ezren tüntettek az épület előtt kedden az ellen orosz-ukrán szerződés ellen, amelynek értelmében az orosz haditengerészet 2042-ig használhatja az ukrajnai Szevasztopol kikötőjét. Oroszország cserébe tíz évig 30 százalékkal olcsóbban ad gázt Ukrajnának. A tüntetőket könnygázzal és gumibotokkal igyekeztek feloszlatni a rohamrendőrök.

A Viktor Janukovics ukrán és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által múlt héten Harkivban aláírt megállapodás parlamenti jóváhagyása ellen az ellenzéki képviselők hevesen tiltakoztak a parlamentben: tojással dobálták meg az ukrán házelnököt (akit esernyőkkel védtek asszisztensei), dulakodtak, és két füstbomba is robbant az ülésteremben. A képviselők egymást csépelték, birkóztak, miközben arcukat zsebkendőkkel takarták el az ülésteremben terjengő füst miatt.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A parlamenti verekedésről készült további képekért kattintson a fotóra!

A balhé még azután is folytatódott, hogy az ukrán képviselők többsége végül - 236 igen szavazattal a 450 tagú parlamentben - elfogadta az erről szóló javaslatot. A következő napirendi pont ugyanis Ukrajna 2010-es költségvetése volt, de az újabb erőre kapott kézitusa ellenére a kormánypárti képviselőknek ezt is sikerült elfogadniuk.

A kikötőbérlésről javaslatot nem sokkal később az ukrán törvényhozással párhuzamosan tárgyaló orosz alsóház is szentesítette Moszkvában, itt 410-en szavaztak mellette. Itt megnézheti a verekedést:

A szerződés megkötése óta az ukrán ellenzék folyamatosan és hevesen támadja a kormányt. Julija Timosenko volt kormányfő, az idei elnökválasztás vesztese és Viktor Juscsenko volt államfő az ukrán nemzeti érdekek elárulásának tartja a megállapodást.

Az UNIAN hírügynökség legfrissebb értesülései szerint Julija Timosenko, az ellenzék legbefolyásosabb vezére jelenleg Nyugat-Ukrajnába tart - amely az ukrán nemzeti erők sasfészkének számít -, hogy felkelésre szólítsa a lakosságot a jelenlegi kormány ellen, az előrehozott választások kikényszerítése érdekében. Az ukrán sajtóban több politikai elemző is egy lehetséges polgárháború kitörésének veszélyét emlegeti.