A harmadik helyre csúszott a felmérésekben a brit Munkáspárt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nem egészen két héttel a brit parlamenti választások előtt, a vasárnap közölt legfrissebb kimutatások szerint a harmadik helyre csúszott a kormányzó Munkáspárt. A konzervatív Sunday Times számára készült országos felmérés a Konzervatív Pártnak 35 százalékos, az eddigi örök harmadik Liberális Demokratáknak 28 százalékos, a Labournek 27 százalékos szavazatarányt mutatott ki. Az Independent on Sunday által közölt közvélemény-kutatás szerint a konzervatívok 33, a liberálisok 31 százalékon állnak, a Munkáspárt tábora e felmérés alapján is 27 százalékos.