Szlovákia kiadott Algériának egy terrorizmussal gyanúsított férfit

Vágólapra másolva!
Szlovákia kiadott Algériának egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködött az al-Kaidával. A szlovák belügyminiszter szerint a férfi veszélyt jelentett a szlovákokra. Ügyvédje szerint Labszinak kínzásra kell számítania Algériában, mert életfogytiglani büntetés vár rá.
Vágólapra másolva!

Szlovákia a hét elején kiadta Algériának Musztafa Labszit, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködött az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezettel - jelentette be Robert Kalinák szlovák kormányfőhelyettes és belügyminiszter csütörtöki kassai sajtóértekezletén.

A férfit a szlovák hatóságok már át is adták az algériai rendőrségnek - mondta el Kalinák, aki szerint nem igaz, hogy Labszit korábban Algériában halálra ítélték volna, és ezért élete veszélyben forog. Kalinák szerint a legfelsőbb bíróság döntése alapján Labszi nem jogosult menedékre, mert nem bizonyította be, hogy hazájában politikai nézetei miatt üldözik. Labszit a múltban Algériában és Franciaországban okirat hamisítás, illetve a terroristacsoportokkal való együttműködésért ítélték el. A miniszter szerint személye veszélyt jelentett a szlovák állampolgárok számára.

Labszi 2007-ben érkezett Szlovákiába, ahol időközben három ízben kért menedékjogot, de mindannyiszor elutasították. Legutóbbi kérelmét március végén utasította el a legfelsőbb bíróság, így a hatóságok most kiutasíthatták az országból.

Martin Skamla, az érintett ügyvédje mindezek ellenére törvénytelennek minősítette védence kiutasítását. Az ügyvéd szerint Labszinak kínzásra kell számítania Algériában, mert hazájában először halálra ítélték, majd az ítéletet életfogytiglanra változtatták.

Labszi felesége szlovák állampolgár, házasságukból egy fiú is született. A házasságot néhány hete azonban hivatalosan felbontották, é Labszinak megtiltották, hogy fiával érintkezhessen. Az algériait a szlovák hatóságok már 2007-ben kiutasították az országból, amit azonban Labszinak menedékjogi kérelmével egészen mostanáig sikerült elkerülnie.