Most először lezárják a reykjavíki repülőteret is

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Lezárják pénteken Reykjavík repülőterét, mert az eddig csak kelet felé sodródó hamufelhő immár az Izland délnyugati részén lévő főváros légterébe is bejutott - jelentették be az izlandi légi közlekedési hatóságok csütörtökön. Az Eyjafjöll vulkán kitörése óta most fordul elő először, hogy lezárják a reykjavíki légikikötőt. A hamufelhő az utóbbi napokban kelet-délkelet irányába sodródott, és Nagy-Britannia, a skandináv országok és az európai kontinens légi közlekedését lehetetlenítette el egy héten keresztül, ám mindeddig megkímélte Izland szigetét. Egyelőre nem tudni, mennyi ideig lesz lezárva Reykjavík repülőtere. A hatóságok tájékoztatása szerint az eredetileg a Reykjavík melletti Keflavík repülőtérre tartó gépeket két kisebb, az ország keleti, illetve északi részén található repülőtérre irányítják át.