Ismét erősödik az izlandi vulkán hamukibocsátása

Vágólapra másolva!
Miközben Európa több országa már azt mérlegeli, hogy újraindítja a légiforgalmat, a brit légiirányítási szolgálat közölte: újabb hamufelhő sodródik az izlandi vulkánból a kontinens felé.
Vágólapra másolva!

Ismét erősödik az izlandi vulkán hamukibocsátása, és a kilövellt hamu Nagy-Britannia felé tart - jelentette hétfőn a brit légiforgalmi hatóság (NATS). A nyugat-európai repülőterek már éppen arra készültek hétfőn, hogy fokozatosan elindítják a légi forgalmat. A NATS közleménye szerint a skót légteret meg lehet nyitni kedd reggel, de az észak-írországi sorsa bizonytalan. Anglia egyes részein kedd kora délután megnyílhat a légtér, de lehet, hogy éppen a legforgalmasabb területen, London felett nem. A helyzet az éjszaka még változhat - tette hozzá a NATS.

Egy vadonatúj kirándulóhajót is Spanyíolországba vezényeltek a brit hatóságok, hogy azon hazavigyenek külföldön rekedt briteket - írja több brit lap. Emiatt a Celebrity Eclipse avatási ünnepségét is elhalasztották. A 2800 utas befogadására alkalmas hajó Bilbaóban fog felvenni briteket. Korábban közölték azt is, hogy a brit haditengerészet hadihajókat is indít Spanyolországba.

Noha az országos repülésbiztonsági hatóság kora délután 14 óráig hosszabbította meg a légtérzárlatot, több légitársaság - például a Lufthansa és az Air Berlin - újraindította járatait. Az előbbi a tengerentúlról, az utóbbi inkább Európából igyekszik hazahozni a külföldön rekedt németeket, az Air Berlin ugyanakkor néhány belföldi járatot is elindított. A repülőtereken teljes a bizonytalanság és a káosz. A hatóságok szerint egyáltalán nem kizárt a zárlat további, 14 óra utáni meghosszabbítása.

Három repülő az amszterdami Schiphol repülőtérről is felszállt hétfőn késő este New York, Sanghaj és Dubaj irányába - írja a BBC. A svájci és az észak-olasz légteret kedd reggel 8-kor nyithatják meg, és Párizs felé is megnyit egy légifolyosót a francia légiirányítás. Közben Spanyolország felajánlotta Nagy-Britanniának és más európai országoknak, hogy jelenleg nyitva tartó repterein keresztül hazavihetik állampolgáraikat.

Norvégia kedd reggel ismét lezárta légtere egy részét - közölték az észak-európai ország hatóságai. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy a hamufelhő miatt egyelőre nem biztonságos a repülés Norvégia délnyugati légterében. Norvégiában vasárnap este óta majdnem teljesen nyitva volt a légtér, és a fő repülőterek működtek.