Mangalicákat sztárolnak egy brit állatkertben

Vágólapra másolva!
Három mangalica érkezett a nagy-britanniai Essex állatkertjébe, a ritka, göndör szőrű, osztrák-magyar fajtát tenyészteni szeretnék Nagy-Britanniában, hogy megmentsék a kihalástól. A mangalicákat Buddynak, Porschének és Margot-nak nevezték el. Az állatkerti gondozók reménykednek, hogy Porsche máris vemhes.
Vágólapra másolva!

Először kezdenek mangalicát tenyészteni az essexi Tropical Wings Állatkertben, a különleges disznófajtát vastag, göndör szőr borítja - számolt be a BBC essexi kiadása. A brit közszolgálati adó szerint három mangalica még húsvét előtt érkezett Essexbe, ahol tenyészteni kezdik, hogy megmentsék a fajtát a kihalástól.

"Első látásra ezek az állatok birkának tűnnek, csak a pofájukról látszik, hogy valójában disznók" - nyilatkozta a BBC-nek az állatkert illetékese, Denise Cox. "A gyapjúszerű szőrzet nagyon ellenállóvá teszi ezt a fajtát, segíti, hogy túlélje az ausztriai és magyarországi kemény teleket, nyáron pedig védi őket a leégéstől" - magyarázta.

Cox szerint az Ausztriában és Magyarországon őshonos mangalicák nagyon hasonlítanak a Lincolnshire-ben egykor élő, de mára kihalt göndör szőrű disznókhoz.

A BBC szerint a három mangalica egy olyan, stafforshire-i állatállományból származik, amelyet 2006-ban hoztak Angliába, és segítségükkel Essex is részt vesz majd a megmentésüket célzó programban. Cox szerint ugyanis a mangalicák ma már Ausztriában és Magyarországon is nagyon ritkák.

A világos szőrű kant Buddynak, a fekete kocát Porschének, a vörösesszőke kocát pedig Margot-nak nevezték el. Az essexi állatkertben azt gyanítják, hogy Porche máris vemhes. "Még meglátjuk, hogy tovább hízik-e, de remélem, jól látjuk, hogy tényleg terhes" - mondta Cox a BBC-nek.

Magyarországon szinte a kipusztulás határáról tért vissza a mangalica, és néhány eseménytelen év után az ezredfordulótól fényes karriert fut be. Az [origo] ebben a cikkben utánajárt, mi igaz a magyar mezőgazdaság talán legnagyobb sztárjáról. Itt még több információt talál a mangalicáról.