Ismét a mocorgó vulkán miatt telepítettek ki nyolcszáz embert Izlandon

Vágólapra másolva!
Március után ismét kitöréssel fenyeget az izlandi Eyjafjallajökull jégmezőn található vulkán, ezért nyolcszáz embert telepítettek ki szerdán reggel. Az evakuáltakat a Vöröskereszt központjaiba irányították.
Vágólapra másolva!

Mintegy nyolcszáz embert telepítettek ki szerdán reggel Izlandon, amelynek déli peremén, az Eyjafjallajökull jégmezőn kitöréssel fenyeget egy vulkán - közölte a rendőrség.

Baldúr Sigurdsson rendőrségi szóvivő elmondása szerint számos földmozgást észleltek a térségben. "Minden út le van zárva, és most indult el egy helikopter, hogy figyelje, van-e kitörés" - tette hozzá. Mint mondta, az evakuáltakat a Vöröskereszt központjaiba irányították. Rognvaldúr Olafsson, a polgári védelem főfelügyelője azt közölte, hogy a vulkán egy gleccser alatt van. "Ha kitör, az hirtelen áradásokat idézhet elő" - mondta.

1823 óta a múlt hónapban történt az első vulkánkitörés az Eyjafjallajökull jégmezőn: akkor is ugyanez a vulkán kezdett működni, és mintegy 600 embernek kellett rövid időre kiköltöznie lakóhelyéről. A gyéren lakott terület Reykjavíktól 125 kilométerrel délkeletre fekszik.