Nem kényszerből próbált leszállni a lengyel elnök gépe az ügyészek szerint

Vágólapra másolva!
Senki nem kényszerítette leszállásra azt a pilótát, akinek az irányítása alatt múlt szombaton lezuhant a lengyel elnököt szállító repülőgép - közölte a lengyel ügyészség. Az Oroszországban lezuhant gépet a hatóságok szerint figyelmeztették, hogy veszélyes leszállni, de a pilóta ezt figyelmen kívül hagyta.
Vágólapra másolva!

Egyértelmű figyelmeztetést kaptak az időjárásról a lengyel államfőt és kíséretét szállító repülő pilótái, mielőtt megpróbáltak leszállni szombaton a köddel borított orosz reptéren - közölte hétfőn a katasztrófa okait vizsgáló orosz csoport. Az orosz hatóságok szerint a repülési adatokat rögzítő doboz információi azt bizonyítják, hogy az orosz légiirányítók azt tanácsolták az elnöki gép kapitányának, landoljon egy másik repülőtéren.

A katasztrófa ügyében eljáró lengyel ügyészek szerint semmi nyoma nincs annak, hogy a fedélzeten, illetve az utasok közül bárki is nyomást gyakorolt volna a pilótákra, hogy ne vegyék figyelembe a légiirányítók javaslatát. A lengyel légierő kötelékébe tartozó Tu-154-es elnöki különgép szombaton zuhant le az oroszországi Szmolenszk közelében, a katasztrófát senki nem élte túl a gépen utazó 96 ember közül. A Lech Kaczynski államfő vezette küldöttség, amelyben felesége, a lengyel jegybank kormányzója és több parlamenti képviselő, valamint magas rangú katonatiszt volt, a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre tartott.

Közben a roncsok átvizsgálását végző egységek azt közölték, hogy még mindig vannak holttestek az elnöki különgép maradványai között, ráadásul a szakértők számos emberi maradványt még nem tudtak azonosítani. Eddig egyedül Kaczynski holttestét vitték vissza Lengyelországba, ahol szombaton tartják a temetést.

Az áldozatok közül soknak a hozzátartozói Oroszországba utaztak, hogy felgyorsítsák az azonosítási eljárásokat. Tatjána Golikova orosz egészségügyi miniszter azt mondta, hogy eddig 24 áldozatot tudtak a rokonok azonosítani. A lengyel egészségügyi miniszter, Ewa Kopacz azt közölte, hogy számos, felismerhetetlenségig eltorzult maradvány esetében csak a DNS-vizsgálat révén végezhető el az azonosítás.

Lech Kaczynski lengyel elnök temetésének napja Magyarországon is nemzeti gyásznap lesz - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő. Kaczynski temetésén szombaton Barack Obama amerikai és Dimitrij Medvegyev orosz elnök mellett részt vesz Bajnai Gordon magyar miniszterelnök is.