Kis lapoknak is jutott idén Pulitzer-díj

Vágólapra másolva!
Két amerikai lapóriás mellett egy három éve működő internetes portál és egy 29 ezres példányszámú virginiai újság is kapott Pulitzer díjat idén. A hétfőn kihirdetett győztesek közül a Washington Post kapta a legtöbb, összesen 4 díjat, a New York Times 3 kitüntetéssel gazdagodott.
Vágólapra másolva!

A Washington Post négy, a New York Times című amerikai napilap pedig két Pulitzer-díjat nyert idén; a 2009-es év kiemelkedő újságírói teljesítményeit elismerő kitüntetéseket hétfőn hirdették ki New Yorkban. Díjat kapott az elsősorban oknyomozó cikkek írásával foglalkozó, manhattani központú ProPublica is: a portál lett az első olyan nonprofit internetes hírszolgálat, amely elnyerte az újságíró szakma legrangosabb elismerését.

A The Washington Post és a The York Times az Egyesült Államok vezető napilapjai közé tartoznak, utóbbi 2009-ben öt, előbbi 2008-ban hat kategóriában tarolt. A The Washington Post teljesítményét idén a legjobbnak ítélték a nemzetközi híradás, riport, kommentár és kritika terén, a The New York Times első lett a belföldi és a magyarázó hírek kategóriájában. A 2007-ben alapított ProPublica nyertes cikksorozatában azoknak az orvosoknak a munkájáról számolt be, akik élet-halál döntéseket hoztak egy New Orleans-i kórházban a 2005-ös Katrina hurrikán után.

A Pulitzer-díjakat évről évre a Columbia Egyetem osztja ki egy elismert újságírókból és szakemberekből álló testület javaslatára. Mindegyik elismeréssel 10 ezer dollár pénzjutalom jár, kivéve a közszolgálati kategóriát.

Utóbbiban aranyérmet adnak, amelyet idén a bristoli (Virginia) The Herald Couriernak ítéltek oda. A kicsiny, mindössze 29 ezres példányszámú újság a több ezer virginiai földtulajdonos gázkitermelési járadéka körüli visszaélésekről tudósított. A riportok nyomán a kongresszus kiigazító lépést tett.
A kitüntetést - amely a magyar származású Joseph Pulitzer újságíró és kiadó nevét őrzi - 1917 óta ítélik oda. A sajtódíjat lapok és hírügynökségek, illetve azok újságírói kaphatják meg, az elektronikus médiában nem osztanak ki Pulitzert.

A díjakról döntő testület az utóbbi években némileg lazított a jelölés szabályain, most már olyan cikkek is versenyezhetnek, amelyek csak az interneten jelennek meg. Az elismerést az újságírói műfajok mellett könyv, dráma és költészet kategóriában is kiosztják. A legtöbb, most már 103 Pulitzer-díjjal a The New York Times büszkélkedhet.