Elvontatták a korallzátonyon megfeneklett hajót

Vágólapra másolva!
Elvontatták hétfőn a Nagy Korallzátony közeléből a kínai teherhajót, amely több mint egy hete feneklett meg, környezeti katasztrófával fenyegetve a világörökség részének nyilvánított gigantikus koralltelepet, és annak ökológiai rendszerét.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál hatóságok bejelentése szerint sikeresen levontatták a homokpadról azt a 230 méter hosszú szénszállító hajót, amely több mint egy hete feneklett meg a Nagy Korallzátony közelében. Az ausztráliai Queensland tartomány tengerbiztonsági szolgálatának vezetője azt mondta, hogy a vontatásnál nem került olaj a tengerbe a Shen Neng 1-ről, amit a Nagy Keppel-szigethez visznek.

"A művelet nagyjából másfél órán át tartott. A mentőegységek folyamatosan ellenőrizték a hajó stabilitását, és azt, hogy nem kerül-e további olaj a tengerbe"- közölte Patrick Quirk.

A hajó április 3-án feneklett meg a Douglas-zátonynál, miután letért az engedélyezett útvonalról. A Shen Neng 1-ben ezer tonna olaj volt üzemanyagként, és a hajó megsérült, amikor homokpadra került. A hajótestből kéttonnányi olaj ömlött a tengerbe, de a szennyeződést végül sikerült vegyi anyagokkal megszüntetni.

A helyszínen dolgozó mentőegységek 970 tonna olajat pumpáltak át a kínai teherszállítóról, mielőtt megkezdték a vontatást. Az ausztrál hatóságok szerint versenyt futottak az idővel, mivel vihar közeledett. Quirk azt mondta, hogy dokkba viszik a hajót, amit búvárok vizsgálnak át majd, és az után döntenek a további lépésekről.

A hétvégén vád alá helyezik Ausztráliában a kínai hajó legénységének három tagját, amiért letértek a kijelölt útvonalról. Az ausztrál szövetségi rendőrség átkutatta a szénszállítót, és navigációs berendezéseket, valamint útvonalterveket foglalt le. A hatóságok szerint a hajó azért tért le a kijelölt útvonaláról, és hatolt be a természeti kincsei miatt védett területre, hogy a legénység időt és üzemanyagot spóroljon meg.