Megtalálták a lengyel elnök holttestét a lezuhant gép roncsai között

Vágólapra másolva!
Leszállás közben lezuhant és kigyulladt a lengyel elnököt, Lech Kaczynskit szállító repülőgép az oroszországi Szmolenszk közelében. A szerencsétlenséget, amely sűrű ködben következett be, senki nem élte túl, összesen 96 ember vesztette életét. Az államfő mellett a gépen több fontos vezető utazott, köztük a jegybank elnöke, a parlament alelnökei és a vezérkari főnök. A holttesteket Moszkvában azonosítják, délután a roncsok között megtalálták Kaczynski holttestét is. Lengyelországban egyhetes nemzeti gyászt tartanak.
Vágólapra másolva!

Lezuhant a lengyel elnököt, Lech Kaczynskit szállító Tu-154-es típusú repülőgép Oroszországban, a szmolenszki repülőtér közelében. A szmolenszki körzet kormányzója, Szergej Antufiev szerint senki nem élte túl a szerencsétlenséget, és ezt közölte Piotr Paszkowski, a lengyel Külügyminisztérium szóvivője is.

Szombat estére mind a 96 áldozat holttestét megtalálták - jelentette be Szergej Sojgu, az orosz rendkívüli helyzetek minisztere. Délután négy óra körül a romok között megtalálták Kaczynski holttestét is - jelentette a Ria Novosztyi hírügynökségre hivatkozva a Gazeta Wyborcza. A holttesteket a katasztrófa helyszínéről Moszkvába szállítják, ahol azonosítják őket, ez azonban négy-hat hétig is eltarthat.

A gép utaslistáján a lengyel Külügyminsztérium szerint 89 név szerepel. Közülük egy ember lekéste az indulást, így a gépen 88 utas, illetve nyolcfős személyzet tartózkodott. Korábban az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma még azt közölte, hogy 132 ember volt a gép fedélzetén.

Kaczynski a katyni mészárlás 70. évfordulóján rendezett megemlékezésre utazott a nyugat-oroszországi városba, hogy lerója kegyeletét az 1940-ben kivégzett több ezer lengyel emléke előtt. Az elnökkel tartottak kivégzett tisztek hozzátartozói, illetve több fontos állami vezető, köztük Slawomir Skrzypek, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke és Franciszek Gagor, a lengyel hadsereg vezérkari főnöke is.

Forrás: AFP
Négyszer próbált leszállni a pilóta - Képgalériáért kattinson a fotóra!

A gépen utazott többek közt Ryszard Kaczorowski, az emigráns lengyel kormány utolsó elnöke, Krzysztof Putra és Jerzy Szmajdzinski, a szejm alelnökei, Krystyna Bochenek, a szenátus alelnöke, Aleksander Szczyglo, a Nemzetbiztonsági Iroda feje, Stanislaw Komorowski, a védelmi minisztérium államtitkára, Janusz Kochanowski ombudsman és Piotr Nurowski, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke is.

A negyedik leszállási kísérlet közben zuhant le

Szemtanúk szerint a gép éppen leszállni készült a sűrű ködben, közép-európai idő szerint pár perccel 9 óra előtt, amikor nekiütközött a fák csúcsának, majd a földnek csapódott és kigyulladt. A gép mindössze 300-400 méterre a repülőtér kifutópályától zuhant le. A Rosszija 24 tévéadó szerint a szmolenszki Szevernij repülőteret kora reggel köd miatt lezárták, és a lengyel elnök gépét vezető pilótának javasolták, hogy Minszkben, vagy Moszkvában szálljon le. Ő azonban úgy döntött, hogy Szmolenszkben teszi le a gépet. A negyedik leszállási kísérlet során következett be a katasztrófa.

A Gazety Wyborcza információ szerint 15 perccel az elnöki gép érkezése előtt a szmolenszki légiirányítás megtiltotta egy Il-76-os katonai szállítógépnek a leszállást a köd miatt. Az elnöki gép pilótájának is azt javasolták, hogy máshol száljon le, de nem tiltották meg kifejezetten a szmolenszki landolást. A repülőtér egyébként nincs felszerelve az automata megközelítést segítő berendezéssel, mivel tavaly decemberig csak katonai bázisként működött.

A lengyel elnök Tu-154M típusú különgépe a katasztrófa előtt 5004 órát repült, illetve 1823 leszállást hajtott végre. A Gazety Wyborczának nyilatkozó Alekszej Guszev, a szamarai Aviakor gyár vezetője szerint ez nem kifejezetten sok egy ilyen repülőgép számára. A 25 éves gépen az Aviakor üzemében végezték el a legutóbbi nagyjavítást és felújítást 2009-ben.

Forrás: AFP
A holttesteket Moszkvában azonosítják - Képgalériáért kattinson a fotóra!

Dimitrij Medvegyev orosz elnök Vlagyimir Putyin kormányfő vezetésével egy különleges bizottságot állított fel, hogy kivizsgálja a lengyel repülőgépének balesetét, illetve a helyszínre küldte különleges ügyekért felelős megbízottját. A mentőalakulatok már megtalálták a roncsok közt a gép egyik adatrögzítőjét, az úgynevezett fekete dobozt. Putyin és Donald Tusk lengeyel miniszterelnök is Szmolenszkbe repült, hamarosan ott találkoznak.

Donald Tusk lengyel miniszerelnök rendkívüli kormányülést hívott össze, a miniszterek kora délután gyászszünettel kezdték meg a munkát Varsóban - írja a Gazeta Wyborcza. Az alkotmány értelmében két és fél hónapon belül előre hozott elnökválasztást kell rendezni, addig Bronislaw Komorowski, a szejm marsallja (a parlament elnöke) veszi át az államfői teendőket.

Gyászhét és virrasztások világszerte

Lengyelországban vasárnap délben két percre teljesen megáll majd az élet, így emlékeznek a tragédia áldozataira, majd egyhetes nemzeti gyászt tartanak. Oroszország az Interfax hírügynökség szerint hétfőn gyásznapot tart az áldozatokért. A Gazeta Wyborcza szerint Poznanban, a katyni mészárlás emlékhelyén - amely az elnök úticélja volt - tömeg gyűlt össze, hogy az államfőt gyászolja. Hatalmas tömegek rótták le tiszteletüket a varsói elnöki palota előtt, és számos más helyszínen is Lengyelországban, ahol több városban esti virrasztást is tartanak. A lengyel pápai nuncius szombat este misét celebrál az áldozatok üdvéért.

A világ államainak számos vezetője - köztük az orosz és az amerikai elnök - részvétet nyilvánított az áldozatokért és hozzátartozóikért. Bronislaw Komorowski ügyvezető elnökhöz XVI. Benedek pápa is részvéttáviratot intézett, őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és minden lengyelnek. Sólyom László magyar köztársasági elnök a budapesti lengyel nagykövetségen személyesen fejezte ki részvétét Kaczynski halála miatt. Bajnai Gordon miniszterelnök a kormány nevében arra kérte a magyarokat, hogy vasárnap déli 12 órakor kétperces néma főhajtással emlékezzenek az áldozatokra.

A budapesti lengyel nagykövetség elé, a VI. kerületbe szombat este folyamatosan érkeznek megemlékezők, az épület előtt körülbelül tucatnyian váltják egymást, a kerítésre virágokat akasztanak, gyertyákat gyújtanak - jelentette tudósítónk a helyszínről. A lengyel zászlót félárbocra eresztették. Este a Bem téren több százan emlékeztek meg gyertyagyújtással az áldozatokról.