Eltemették a kirgiz zavargások áldozatait

Vágólapra másolva!
Több ezer ember gyűlt össze szombaton a kirgiz főváros, Biskek közelében lévő egyik temetőben, hogy eltemesse a szerdai zavargások halálos áldozatait.
Vágólapra másolva!

Összesen 79 ember halálát okozták a Kirgizisztánban szerdán kitört zavargások. Az összecsapások hatására az ellenzék került hatalomra, a kormány lemondott, az elnök elhagyta a fővárost, és ideiglenes kormány alakult Roza Otunbajeva vezetésével. A hat hónapra alakult átmeneti kormányt egyelőre csak Oroszország ismeri el.

Forrás: AFP/Vycheslav Oseledko

A Biskektől 40 kilométerre található Ata-Bejt helység temetőjében 16 áldozatot temettek el szombaton. Mintegy 3-7 ezer gyászoló gyűlt össze, hogy búcsút vegyen tőlük. A temetésen az ideiglenes kormány vezetői is részt vettek, köztük Otunbajeva.

A kirgizisztáni eseményeket ezen az oldalon folyamatosan követheti.