Nincsen magyar sérültje a kirgiz zavargásoknak

Vágólapra másolva!
Kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba Kirgizisztánban, a fővárosban az új, ideiglenes kormány önkéntesekkel próbálja biztosítani a rendet. Magyarország tiszteletbeli konzuljának munkatársa szerint a zavargásoknak nincsenek magyar áldozatai.
Vágólapra másolva!

A kirgiz rendőrség és a hadsereg mellett az átmeneti kormány által szervezett önkéntes csoportok vigyázzák a rendet a fővárosban, Biskekben. Péntekre virradóra több fosztogatóval szemben fel kellett lépniük - közölte a belügyminisztérium szóvivője. A fővárosban csütörtök este szórványos lövöldözést lehetett hallani, de a szóvivő szerint halálos áldozatot ezek az összetűzések nem követeltek, hatan viszont megsebesültek. Több fiatalt őrizetbe vettek, zömük 25 év alatti - tette hozzá

A kirgiz egészségügyi minisztérium hivatalos adatai szerint a zavargások halálos áldozatainak száma 75, és 1520 sebesültről tudnak, amely több, mint amennyit korábban közöltek.

Magyarország biskeki tiszteletbeli konzuljának munkatársa pénteken azt közölte, hogy a kirgiz fővárosban kitört zavargások halottai és sebesültjei között nincsenek magyar állampolgárok. A konzultól csak egy kirgiz származású magyar állampolgár kért segítséget, mert nehézségekbe ütközött hazautazása - mondta Vjacseszlav Szaulin, aki szerint Biskekben normalizálódik a helyzet, az élet lassan visszatér a megszokott kerékvágásba.

Már csütörtökön megindult a tömegközlekedés, ismét indít és fogad járatokat a biskeki repülőtér, az utcákon megjelentek a közterület-fenntartó vállalat munkagépei, eltakarítják a zavargások alatt felhalmozódott szemetet. Az új, átmeneti kormány az élet normalizálását tűzte ki legelső feladatául, és a jelekből ítélve most erre fekteti a legnagyobb hangsúlyt - tette hozzá a tiszteletbeli konzul munkatársa.

A hatóságok megkezdték az elnöki hivatal környékén felgyújtott teherautók és személygépkocsik roncsainak eltávolítását. Az épület bejáratát, ahol előző nap még mintegy kétezer kíváncsiskodó és fosztogató járt, péntekre lezárták. A péntekre és szombatra meghirdetett kétnapos gyász keretében péntek délelőtt több százan gyűltek össze a kormány székháza előtt, hogy imádkozzanak az erőszakos cselekmények áldozatainak emlékéért.

Az ideiglenes kormány második embere, Almazbek Atambajev pénteken Moszkvába utazott, hogy gazdasági segítséget kérjen az orosz vezetéstől - jelentette a biskeki kormány szóvivője. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, aki csütörtökön tárgyalt telefonon az ideiglenes kormány fejével, Roza Otunbajevával, bejelentette, hogy Moszkva kész humanitárius segítséget nyújtani Kirgizisztánnak.

Az átmeneti kormány Zsanis Bakijev, a megbuktatott elnök fivére, a kormányőrség parancsnoka ellen vádat emelt a rendzavarások szervezése miatt - közölte pénteken Azimbek Beknazarov, a kabinet képviselője, volt főügyész.

Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök pénteken egy interjúban közölte, nem mond le, de kész tárgyalóasztalhoz ülni az átmeneti kormánnyal. Az ideiglenes kormény szerint azonban nincs napirenden semmilyen tárgyalás, egyúttal azzal vádolta a az ország déli részébe menekült elnököt, hogy a 76 halálos áldozatot követelő felkelés után vissza akar térni a hatalomba.