A melegek miatt bukdácsolnak az előnyüket elherdáló brit konzervatívok

Vágólapra másolva!
Egymás után vétik a súlyos hibákat a májusi választásra készülő brit konzervatívok, akik pár hónap alatt 17 százalékos előnyt herdáltak el a közvélemény-kutatások szerint. A pártját modernnek és toleránsnak feltüntetni kívánó David Cameron pártelnök többször került kínos helyzetbe, amikor a melegek jogairól kérdezték, egyik miniszterjelöltje pedig a homoszexuálisok jogainak csorbításáról szóló kijelentéseket tett. Cameron felsült egy pelenkákról szóló kérdéssel is és első éles kampánybeszédében is találtak furcsaságokat a brit lapok.
Vágólapra másolva!

Május hatodikán lesznek az általános választások Nagy-Britanniában. Ez lesz az első választás, amelyen Gordon Brown vezeti a brit Munkáspártot, amelyet 2007-ig Tony Blair vitt győzelemre a brit politikában példátlan módon egymás után háromszor, 1997-ben, 2001-ben, 2005-ben. Sokáig úgy tűnt, hogy Brownnal vége is lesz a sikerszériának, és több mint 12 év után átadják a kormányzást a konzervatívoknak.

Csakhogy utóbbiak tavaly nyáron még jelentős előnye mára teljesen elolvadt. A múlt héten már csak 5 százalékos volt a különbség a felmérések szerint a két párt között, holott tavaly mértek már 17 százalékos konzervatív előnyt is. Március vége óta ugyan ismét nőtt a különbség (egyes felmérések tíz százalékos Tory előnyt is mutatnak), de az Independent szerint a konzervítvok megítélése csak kicsit javult, inkább a Munkáspárté romlott a költségvetés múlt heti bejelentése után.

A tavaly még nagy előnnyel biztos befutóként számon tartott konzervatívokat már az év elején megtépázta néhány kellemetlen ügy (ezekről itt olvashat bővebben), de az utóbbi hetekben a pártelnök hitelét komolyan kikezdték a kisebbségekkel, köztük a meleg közösséggel kapcsolatos különböző bakik és elszólások. Pedig David Cameron pont a nekik tett gesztusokkal igyekezett toleránsabb és mérsékeltebb színben feltüntetni pártját.

Panziósok vs. melegek

Legutóbb a hétvégén keltett komoly visszatetszést a konzervatív árnyék-belügyminiszter Chris Grayling egyik kijelentése. A korábbi elszólásai miatt a kampányban különösen figyelt Grayling egy titokban rögzített felvétel szerint arról beszélt, hogy ő megadná a panziósoknak azt a jogot, hogy megtagadhassák a szállást a meleg és leszbikus pároktól.

Nagy-Britanniában sokan üzemeltetnek apró, pár szobás családi panziókat, gyakran saját otthonukban, amelyeket a szolgáltatás jellege miatt csak B&B-nek - a bed and breakfast (ágy és reggeli) angol kifejezés rövidítése - neveznek. A kérdés azért érzékeny, mivel a múlt hónapban Berkshire-ben egy ilyen panziós megtagadta, hogy szállást adjon egy meleg férfipárnak, akik jelentették az ügyet a rendőrségen, és pert fontolgatnak.

Grayling azzal védekezett, hogy világossá tette, hogy a hotelekben nem engedné az ilyen diszkriminációt, kijelentése mégis komoly botrányt keltett, és a PinkNews beszámolója szerint 5 százalékkal rontotta a Toryk megítélését a meleg leszbikus és transznemű közösségben. Grayling ráadásul annak a törvények mondott ellent, amelyet 2007-ben maga is megszavazott, és amely tiltja, hogy bárkitől megtagadjanak bármiféle szolgáltatást szexuális beállítottságára hivatkozva.

Foszlik a modernség álarca

A konzervatív pártot sok támadás éri amiatt, hogy vezetői között vannak, akik elnézőek az előítéletes gondolkodással. Grayling kijelentésének kiszivárgása után David Cameron pártelnököt többen arra szólították fel, hogy határolódjon el miniszterjelöltjétől és menessze Graylinget. "A választás kulcskérdése, hogy David Cameron és pártja vajon igazán megváltozott-e. A fátyol azonban megint fellibbent" - értékelte Grayling kijelentéseit a melegségét nyíltan felvállaló Ben Bradshaw brit kulturális miniszter.

Cameron azonban közölte, mivel Grayling megszavazta a 2007-es diszkriminációellenes jogszabályt, nem rúgja ki. Pedig a konzervatív pártelnököt érzékenyen érinti a kérdés, mivel kampányának egyik fontos kérdése pártja modernségének hangsúlyozása, amelyet egyebek mellett azzal igyekszik bizonygatni, hogy több gesztust is tett a meleg szavazók felé.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tavaly bocsánatot kért egy még Margaret Thatcher idején, az 1980-as években elfogadott törvény egyik számukra kedvezőtlen passzusáért (amely az iskolákban tabutémának minősítette a homoszexualitást), sőt tavaly nyáron egy melegfesztiválon azt jósolta, hogy a konzervatívok köréből kerül majd ki az első nyíltan meleg brit miniszterelnök. Emellett a pártnak több meleg képviselőjelöltje is indul a májusi szavazáson.

Felsült

Csakhogy ugyancsak tavaly a konzervatívok brüsszeli képviselői nem szavaztak meg egy javaslatot az Európai Parlamentben, amely elmarasztalta volna Litvániát egy homofóbnak ítélt törvény miatt. Ráadásul Cameron egy, a Channel 4 televízión sugárzott meleg magazinműsornak adott interjúban nem tudta megmagyarázni, hogy miért így szavaztak a párt EP-képviselői. Miközben elismerte, hogy a diszkrimináció kérdése rendkívül fontos, azt állította, hogy a képviselők saját lelkiismeretére bízta, hogy miként szavaznak. Azt maga is érezte, hogy ez kevés, és olyanokat mondott, hogy "hát ez elég rossz válasz volt, ugye?", és egy ponton arra kérte a stábot, hogy kapcsolják ki a kamerát, hogy összeszedhesse gondolatait.

És mintha ez még nem lett volna elég, kedd délelőtt kampánynyitó beszédében Cameron eltért az eredetileg kiosztott szövegtől, amelyből pont egy melegekre vonatkozó utalást hagyott ki. A brit Metro újság beszámolója szerint az szerepelt az előzetesen kiosztott szövegben, hogy "a nagy mellőzöttekért harcolunk ezen a választáson: a fiatalokért, az idősekért, a gazdagokért, a szegényekért, a feketékért, a fehérekért, a melegekért, a heteroszexuálisokért". Ehelyett azonban úgy jellemezte a nagy mellőzötteket (amely alatt az egész brit társadalmat érti), mint "akik lehetnek feketék vagy fehérek, gazdagok vagy szegények, városiak vagy vidékiek".

A pártelnök korábban a kismamákat is képes volt magára haragítani. Amikor megkérdezték tőle, mit tenne pártja azzal, hogy az állami egészségbiztosító korlátozza a fogyatékos gyermekeknek járó pelenkák számát, Cameron hosszú ideig nem válaszolt a kismamák által saját közösségi honlapjukon feltett kérdésre. Ez nagy felháborodást keltett, majd amikor mégis válaszolt, kiderült, azt sem tudta, hogy mennyi államilag támogatott pelenka járt saját (2009-ben elhunyt) fogyatékos gyermeke után az egészségbiztosítótól.