Tovább szivárog a Nagy Korallzátonyt fenyegető hajó rakománya

Vágólapra másolva!
Dühítőnek nevezte az Ausztália partjai közelében kialakult szituációt Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök. Szombaton egy védett övezetbe behatoló kínai hajó feneklett meg, amely óriási veszélyt jelent a Nagy Korallzátonyra. Rakterében csaknem ezer tonna olaj van, amely napok óta megállíthatatlanul szivárog a tengerbe.
Vágólapra másolva!

Helikopterrel járta körül a Nagy Korallzátonyon megfeneklett, és óriási ökológiai vészhelyt előidéző kínai hajót az ausztrál miniszterelnök, Kevin Rudd. A hajó, fedélzetén csaknem ezer tonna olajjal és 65 ezer tonna szénnel szombaton feneklett meg a Nagy Korallzátonynál. A védett, 2500 kilométeres kiterjedésű korallzátony a világ legnagyobb, élőlények alkotta építménye, azonban az olajszennyezés hatására komoly veszélybe kerülhet.

A kínai hajó - egyelőre ismeretlen okból - mintegy 12 kilométerrel eltért a kijelölt hajózási útvonaltól, ezért futhatott zátonyra. Az ausztrál szakértők komolyan félnek attól, hogy az eddig sikertelen mentési kísérletek közben a hajó kettétőrik, és rakománya a tengerbe ömlik. A hajóból jelenleg is szivárog az olaj, a helyzet a hatóságok szerint "óráról órára változhat" - írja a BBC.

A miniszterelnök felháborítónak nevezte a szituációt. "Gyalázatos, hogy ez a hajó, vagy bármilyen hajó 12 kilométerrel eltér a kijelölt útvonalától és a hajózási csatornától, és egyszercsak a Nagy Korallzátonyon találja magát" - fogalmazott. Rudd szerint "a Nagy Korallzátony Ausztrália legnagyobb természeti kincse", ezért a védett területet fenyegető veszélyeket "véresen komolyan vesszük". Rudd szerint "először a vészhelyzet kezelésével kell foglalkoznunk, aztán pedig megkeressük azokat, akik mindezért felelősek".

Az ausztrál hatóságok szerint a Shen Neng 1 nevű hajó teste súlyosan megsérült, de a helyzete jelenleg stabil. A szivárgó olaj felületének nagy részét sikerült bekeríteni. Az olajat vegyi anyagokkal is próbálják semlegesíteni, és a hatóságok állítják, felkészültek a további szivárgásra. A kínai hajó legénysége a fedélzeten maradt, és folyamatosan a közelben tartózkodik egy révkalauzhajó is, hogy a hajó stabil helyzetére vigyázzon.

Forrás: AFP
A megfeneklett kínai teherhajóból olaj ömlik a vízbe

A hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy tisztázzák, hogyan kerülhetett a beállított útvonalától, és a hajózható útvonaltól ennyire távol a teherhajó. A BBC szerint az ausztrál hatóságok részéről felmerült, hogy az útját akarta lerövidíteni azzal, hogy a zátonyok felé csinált egy kitérőt.

A Queenslandi Tengerészeti Biztonsági Szolgálat (MSQ) munkatársa, Patrick Quirk szerint több helyi halásztól úgy értesültek, időnként a zátonyok közelében, a rövidebb úton haladnak végig nagy hajók a térségben. Quirk azt mondta, a halászok biztosan igazat mondanak. A közelben minden évben hajók ezrei haladnak el, ezek minden mozgását nem tudják figyelni a hatóságok. Queensland szövetségi állam kormányfője, Anna Bligh közölte, hogy a hajó tulajdonosa - a Shenzhen Energy Group - akár 1 millió ausztrál dolláros bírságra is számíthat.

Természetvédő szervezetek régóta tiltakoznak amiatt, hogy túl közel vannak az engedélyezett hajózási útvonalak a világörökség részének nyilvánított Nagy Korallzátonyhoz.