Összetörte gondozóját a kardszárnyú delfin a boncolás szerint

Vágólapra másolva!
A boncolási jegyzőkönyv szerint rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett az az idomár, akit februárban ölt meg egy kardszárnyú delfin a floridai SeaWorld tengeri élményparkban. A jegyzőkönyv szerint a nőt szinte összeroppantotta az állat.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozták a kardszárnyú delfin által február 24-én megölt Dawn Brancheau idomár boncolási jegyzőkönyvét - írja az amerikai ABC News. E szerint a trénerét egy előadáson váratlanul a medencébe rántó delfin eltörte a nő állkapcsát, összezúzta csigolyái és bordái egy részét, kificamította a könyökét és térdét, miközben ide-oda rángatta áldozatát.

A halál oka a jelentés szerint a fején, nyakán és testén bekövetkezett sérülés és a vízbe fulladás volt. A többi dolgozó hiába rohant oda és terelte el sikeresen Tillikumot, Brancheau életét már nem tudták megmenteni.

Kiderült az is, hogy az egyébként nézőközönség előtt lezajlott támadásról biztonsági kamerás felvételek is készültek. Brancheau családja jelenleg egy bírósági döntésre vár, hogy ne engedélyezzék ezeket a több amerikai hírügynökség által kikért felvételeket. Ügyvédjük azzal indokolta a kérést, hogy "a leselkedés nem alkotmányos jog, a magánélet viszont alkotmányos jog".

Tillikum 1992 óta élt a SeaWorld nevű tengeri vidámparkban, Floridában. Korábban már felelősnek találták két másik ember haláláért. Jelenleg külön tartják az állatot, és nem szerepel a show-műsorokban. A gondozókat is óva intette a park, és csak különleges feltételek mellett foglalkozhatnak vele.