Kilenc embert lőtt meg egy ámokfutó Washingtonban

Vágólapra másolva!
Három embert megölt, hatot megsebesített egy fegyveres kedden Washingtonban, aki golyózáport zúdított a járókelőkre. A rendőrök helikopterrel vették üldözőbe kocsiját. Sikerült három embert őrizetbe venniük, és a gyilkos fegyvert is megszerezték.
Vágólapra másolva!

Három ember meghalt, hatan megsebesültek egy lövöldözésben az amerikai fővárosban, Washingtonban. A rendőrség szerint egy fegyveres autójából nyitott tüzet az utcán lévő járókelőkre kedden kora este. Azt még nem tudni, hogy miért csinálta.

Egy áldozat a helyszínen vesztette életét, egy másik a kórházba szállítás közben, a harmadik a műtőasztalon halt meg. Egy ember kritikus állapotban van. A meglőttek között hat férfi és három nő volt, közülük egy tinédzser korú, a többiek 20-30 év közötti emberek voltak - írja az AP hírügynökség.

A rendőrség három embert őrizetbe vett, és lefoglalt egy fegyvert - jelentette honlapján a CBS hírtelevízió. A rendőrség járőrkocsikkal és helikopterrel eredt egy mikrobusz után, az üldözés során négy rendőr könnyebben megsérült. A lövöldözés helyszínén több utcát lezártak.

Az AP szerint Washington délkeleti részén sok problémát okoz a bűnözés, bár a környéken lakók szerint élhető és nem veszélyes ez a városrész. Washingtonban tavaly 143 gyilkosság történt, 50 éve a legkevesebb.