Obama csökkentené az USA atomarzenálját

Vágólapra másolva!
Barack Obama jelentősen csökkenteni akarja Egyesült Államok atomarzenálját - közölte hétfőn az AFP-val egy név nélkül nyilatkozó kormány tisztségviselő. Hétfőn a New York Times írta, hogy több ezerrel akarja csökkenteni az atomfegyverek számát az elnök, de arra állítólag nem hajlandó, hogy kijelentse: az Egyesült Államok nem fog elsőként bevetni atomfegyvert.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök, Barack Obama állítólag nagyobb szerepet szán a hagyományos fegyvereknek az elrettentésben. A New York Times úgy tudja: a formálódóban levő új nukleáris stratégia egyebek között rögzíti: az Egyesült Államok nem fejleszt atomfegyvereket, és nem foglalkozik a nukleáris bunkertörő fegyverrel, amelynek fejlesztését a Bush-kormány támogatta.

Egy, az AFP-nak név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztségviselő szerint a csökkentés mellett Barack Obama célja az is, hogy fenntartsa a nukleáris kapacitás erős és megbízható elrettentő hatását költségvetési befektetéseken keresztül.


A lap szerint háttéregyeztetések voltak a szövetségesekkel arról, hogy az Egyesült Államok kivonná harcászati atomfegyvereit Európából, amelyek az újság szerint "feltehetően" Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Törökországban és Hollandiában vannak. Amerikai érvelés szerint az atomfegyverek Európában inkább politikai biztosítékként szolgálnak, nem nyújtanak tényleges védelmet.

Az AFP szerint egyelőre nem világos, hogy Obama miként fog dönteni arról, hogy az Egyesült Államok nyíltan deklarálja-e azokat a feltételeket, amelyek esetén bevet atomfegyvereket, vagy tartsa meg a nyelvi kétértelműségeket. Obama szövetségesei a Kongresszusban amellett vannak, hogy változtassák meg a jelenlegi politikát, amely szerint atomfegyvert vetnek be biológiai vagy vegyi támadás esetén, még olyan ország ellen is, amelynek nincsenek atomfegyverei.

Az Egyesült Államok jelenleg 2200 atomfejjel rendelkezik, míg Oroszország feltevések szerint háromezerrel.