"Egyik kezünkben fegyvert kell tartanunk" - állami vezetők újévi beszédei

Vágólapra másolva!
A megújulást és újrakezdést, új hangvételű kormányzást és új ellenzékiséget emlegető Sólyom László köztársasági elnökhöz hasonlóan számos állami vezető fordult az óév utolsó napjaiban országa lakosaihoz, az elektronikus médiában közvetített ünnepi beszéddel. A gazdasági válság volt a legkedveltebb téma, de ettől eltekintve sokszínű a kép: ötéves terv és környezetvédelem, optimizmus és humor, hadsereg és születésszám, új alkotmány és klímaváltozás, világháborús és függetlenségi évfordulók. Öt földrészről válogattunk racionális és emelkedett hangú beszédeket.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök rövid köszöntőjében felidézte, hogy 2009 nehéz év volt mindenki számára, de szerinte azzal a tudattal kell visszanézni rá, hogy derűsebb napok várnak az amerikaiakra. A kihívások nagyok, de "mindannyiunkban megvan a bátorság és az elhatározás, hogy megfeleljünk nekik" - jelentette ki Obama, hozzátéve, hogy ez az a szellemiség, ami annyi generáció óta életben tartja az amerikai álmot.

Kína elnöke, Hu Csin-tao az állami tévé és rádió által közvetített beszédében a gazdasági növekedés ütemének fenntartására buzdította a kínai embereket, "tartozzanak bármely etnikai csoporthoz". Emlékeztetett arra, hogy 2010. a 11. ötéves terv utolsó éve lesz, egyszersmind megállapította, hogy a kínaiak élete ismét jobb lett, miközben a társadalom stabil és harmonikus maradt. (Az ujgur zavargásokra nem tért ki.) Megerősítette, hogy továbbra is fennmarad az "egy ország, két rendszer" elv - azaz Hongkong és Makaó megtarthatja részleges autonómiáját -, és együttműködés ígért más országokkal, többek között a klímaváltozás kérdésében.

Ez nem volt a legkönnyebb év Oroszország számára, de köszönöm mindenkinek, hogy megmutattuk: együtt viseljük a nehézségeket - szólt honfitársaihoz Dmitrij Medvegyev orosz elnök. "Tovább haladunk előre, egy erős és modern államot, egy stabil és rugalmas gazdaságot építünk" - vázolta fel a jövőképet Medvegyev, nem felejtve el megemlíteni, hogy 2010-ben a második világháborúban aratott nagy győzelem 65. évfordulója következik.

A gazdasági bajok még nem oldódtak meg, és nem is várható, hogy a válság gyorsan véget érne, sőt 2010-ben lesznek dolgok, amelyek rosszabbodni fognak, még mielőtt javulni kezdhetnének - indított hűvös tárgyilagossággal Angela Merkel német kancellár. Azt mondta ugyanakkor, hogy van ok a reménykedésre, az ország joggal bízhat benne, hogy erősebb lesz, amikor majd maga mögött hagyja a krízist, mint annak előtte. Németország harcolni fog a nemzetközi pénzügyi szabályozás megerősítéséért, a politikusok legfontosabb dolga azonban most a munkahelyek megőrzése, a kis- és középvállalkozások védelme. Eközben egyensúlyban kell tartani a költségvetést, hogy a következő generációkra ne rakjunk túl nagy terhet - jelentette ki Merkel. Azt mondta, a válság közepette sem szabad háttérbe szorulnia a környezetvédelemnek, a koppenhágai kudarc sem vetheti vissza a küzdelmet. Németország túl fogja teljesíteni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett vállalásait - ígérte a kancellár, majd zárásként szólt a berlini fal leomlásának 20. évfordulójáról, mondván, keletnémet születésűként az ő élete is teljesen másként alakult volna a jeles esemény nélkül.

Forrás: AFP
Angela Merkel

II. Erzsébet angol királynő még karácsony alkalmából szólt alattvalóihoz. Elsőként a brit hadsereg afganisztáni áldozatairól emlékezett meg, hozzátéve, hogy a britek büszkék lehetnek arra, amit katonáik az ázsiai országban végeznek. Az uralkodó beszédének további részében főként a 60 éve alapított Nemzetközösség (az egykori brit gyarmatbirodalom országaiból álló, ma 53 tagú szervezet) jelentőségét méltatta.

A elnökválasztás két fordulója között lévő Horvátországban a miniszterelnök beszélt szilveszterkor. Jadranka Kosor annak apropóján, hogy Horvátország (is) 2010-ben ünnepli az első szabad választás 20. évfordulóját, az eltelt két évtized eredményeit méltatta. Az eltelt időben a horvátok sok álma valóra vált, köztük a NATO- csatlakozás, és az, hogy hazájuk fontos szerepet játszik Dél-Kelet-Európa stabilizálásában - állapította meg a kormányfő. Kitért az EU-csatlakozásokról folytatott tárgyalásokra, melyek nyomán az ország visszatérhet "a legfejlettebb nyugati demokráciák közé", de 2010 legfontosabb feladatának a munkahelyek megőrzését és a gazdaság erősítését nevezte.

Ugyancsak a két forduló között szólt Chile lakosaihoz Michelle Bachelet jelenlegi elnök. A roppant népszerű politikus az alkotmány értelmében nem indulhat újra a posztért - párttársa, Eduardo Frei az első fordulóban lemaradt a jobboldal jelöltje, a milliárdos Sebastian Pinera mögött -, ennek ellenére nem fogta vissza magát az elmúlt évek (egyébként valóban elismerésre méltó) eredményeit dicsérve. Nem mulasztotta el kiemelni, milyen jól viselte Chile a gazdasági válság viharait. Felidézte tovább, hogy Chile éppen 200 éve jött létre, a spanyol monarchián belüli autonóm köztársaságként.

Ha szabadnak akarjuk megőrizni az országunkat, egyik kezünkben az ország építéséhez szükséges szerszámot, de a másikban a haza védelmét szolgáló fegyvert kell tartanunk - ezzel a képpel kezdte beszédét Mihail Szaakasvili grúz elnök. Nyilvánvalóan Oroszországra utalva azt fejtegette, "az ellenség" nem érti, hogy egyes grúzokat ugyan térdre kényszeríthet, de a teljes grúz nemzetet sohasem. Titkunk az egység, etnikai és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül - mondta az elnök.

Forrás: EPA
Mihail Szaakasvili

Új-Zéland főkormányzója, az indiai-fidzsi származású Anand Satyanand a második világháború végének 65., valamint az ország függetlenné válását megalapozó Waitangi Szerződés megkötésének 170. évfordulójára hívta fel a figyelmet. "2009 nagyon nehéz év volt a gazdaság gyengélkedése miatt, de az országot járva azt tapasztaltam, hogy az új-zélandiak összetartanak, és optimisták. Találékonyságuk, kitartásuk és humoruk segíti őket a nehézségek legyőzésében - vélte a főkormányzó, megjegyezve, hogy az újévi munkaszünet nemcsak a pihenésé, hanem az egymás közötti kapcsolatok megerősítéséé is.

"Terveink megvalósulásáért egyesítenünk kell erőinket, és nincs kétségem afelől, hogy ez sikerülni fog" - fejezte ki meggyőződését Szerzs Szarkiszjan örmény elnök. Kijelentette, a kaukázusi térség stabilabb és békésebb, mint egy évvel korábban, ami szerinte jelentős mértékben a külpolitikában egyre aktívabb Örményországnak köszönhető. Egyre érettebbnek nevezte "a szülőföldet éjjel-nappal védelmező" örmény hadsereget, és szükségesnek tartotta deklarálni, hogy noha a válság még mindig sok gondot okoz, az állam 2010-ben is megfelel minden szociális kötelezettségének. Pozitívan értékelte, hogy Örményország több nemzetközi szervezettől hitelt vehetett fel, megjegyezte ugyanakkor, hogy "elsősorban nekünk kell megoldanunk a saját problémáinkat". Végezetül üdvözölte, hogy 2009-ben nőtt az országban a házasságok és a születések száma.

Kenya új alkotmányt kap 2010-ben: a kenyaiak egyesítő erejű, de a többség akaratát tükröző dokumentumot várnak - tudatta népével Mwai Kibaki kenyai elnök. Ismertette továbbá, hogy a kormány válságkezelő és a klímaváltozás elleni harcot segítő intézkedéseket tervez: 2010-ben nagyobb hangsúlyt kap a zöld energia - például a geotermikus és szélerőművek formájában -, valamint új erdőtelepítések kezdődnek.

A legterjengősebb újévi beszéd alighanem a St. Kitts és Nevist irányító Denzil L. Douglas miniszterelnöké: a hivatalának holnapján elérhető, csupa nagybetűvel szedett szónoklat több mint 18 ezer karaktert számlál, ennek megfelelően a legváltozatosabb témákat érinti, a karneválszezon örömeitől a bűnözés elleni harcig.