Kényszerleszállás Moszkvában, két utas meghalt

Vágólapra másolva!
Leállt hajtóművekkel kísérelt meg kényszerleszállást egy TU-154-es utasszállító repülőgép Moszkvában, a Domogyedovó reptéren. A gép elvétette a leszállópályát, hosszan csúszott a földön, majd több darabra tört. Két ember meghalt, negyvenen megsérültek. Az első találgatás szerint az üzemanyag minőségével lehetett baj.
Vágólapra másolva!

Két ember meghalt, többen pedig megsérültek a moszkvai Domogyedovó repülőtéren, ahol kényszerleszállást hajtott végre egy, a szintén moszkvai Vnukovo repülőtérről a dagesztáni Mahacskalába tartó repülőgép. A Reuters az orosz Interfax hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a baleset után az utasokat kimentették a repülőgépből, negyven utast kellett kórházba szállítani, közülük többen kritikus állapotban vannak, de a legtöbben mindössze zúzódásokat szenvedtek.

A BBC szerint a gép motorjai hibásodtak meg. A felszállás után félórával a gép három hajtóművéből kettő felmondta a szolgálatot, ezért a személyzet úgy határozott, hogy egy másik moszkvai repülőtéren, Domogyedovón száll le. A kényszerleszállás közben a harmadik hajtómű is leállt, majd a generátorok és a navigációs rendszer is felmondta a szolgálatot.

Az időjárási körülmények kedvezőtlenek voltak, az alacsony felhőzet miatt a pilóták túl későn látták meg a leszállópálya fényeit, így a repülő a biztonsági zóna jobb oldalán ért földet, majd átvágott a leszállópályán és a biztonsági zóna bal oldalán folytatta útját. A gépet végül egy természetes akadály, egy domb állította meg száz méterre a repülőtér betonkerítésétől. A gép három részre szakadt, de tűz nem ütött ki.

A gép egy TU-154-es utasszállító volt, fedélzetén 160 utas és 8 fős személyzet tartózkodott. A Ria Novosztyi szerint a Dagestan Airlines légitársaság gépéről van szó. A Tu-154-esek 1972 óta repülnek, a volt Szovjetunióban ez a típus volt az egyik leggyakrabban használt repülő a polgári légiközlekedésben. Az elöregedett járművek továbbra is repülnek Oroszország belföldi járatain, valamint néhány volt szocialista országban vagy szövetségesnél, például Iránban.

Forrás: AFP

A baleset okairól egyelőre csak találgatnak a szakértők. Az első elemzés szerint a kerozin minősége megfelelő volt. Abdulla Angutajev, a légitársaság vezérigazgatója azt állítja, hogy a Tu-154-es jó állapotban volt, legutóbb 2009-ben esett át teljes körű felújításon, a technikai ellenőrzéseket pedig mindennap végrehajtják.

A légügyi hatóság szakértőkből és nyomozókból álló csoportja azonnal útnak indult a reptérre, de az első jelentősebb idei hó okozta közlekedési problémák miatt egy órával a baleset után még dugóban állt, akárcsak 20 mentőautó. Domogyedovo zavartalanul működik, a két kifutópálya közül átállították a forgalmat a másodikra.