Elhalasztották a haiti elnökválasztás eredményének kihirdetését

Vágólapra másolva!
Elhalasztották a zavargásokat kirobbantó haiti elnökválasztás eredményének kihirdetését, hogy felülvizsgálják az első forduló vitatott eredményeit. A választási jegyzőkönyveket az Amerikai Államok Szervezete ellenőrzi, hogy kiderüljön, valóban voltak-e csalások, vagy jogosan esett ki az első fordulóban a népszerű popénekes-jelölt Michel Martelly.
Vágólapra másolva!

Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) erre kérte a hatóságokat. A halasztásra azért van szükség, mert a november 28-án tartott választási forduló után tömeges zavargások kezdődtek az egyik jelölt kiesése miatt, és most újra ellenőrzik a választási jegyzőkönyveket csalás után kutatva.

Az első fordulóból eredetileg a Mirlande Manigat, egy korábbi elnök felesége, valamint Jude Célestin, a jelenlegi elnök és a kormánypárt kiszemeltje jutott volna tovább a szavazatok 31,37, illetve 22,48 százalékával. Michel Martelly, a népszerű énekes mindössze 6500 szavazatos hátránnyal lett harmadik, és így nem jutott be a második fordulóba.

Mivel Martelly támogatói az eredmények kihirdetése után csalást kiáltottak, és erőszakos tüntetések robbantottak ki, René Préval leköszönő államfő az AÁSZ segítségét kérte a választási jegyzőkönyvek ellenőrzéséhez és a jogviták rendezéséhez. A pánamerikai szervezet beleegyezett abba, hogy küldöttséget menesszen Haitire, de cserébe azt kérte, hogy halasszák el az első forduló vitatott végeredményének december 20-ára tervezett hivatalos kihirdetését. A választási tanács vasárnap közleményben tudatta, hogy nem hirdet eredményt december 20-án sem.

(A Haitin uralkodó helyzetről és a konfliktus hátteréről itt olvashat részletesen).