A havazás közlekedési káoszt okozott Nyugat-Európában

Vágólapra másolva!
A havazás gyakorlatilag megbénította a nyugat-európai közlekedést pénteken: Párizsban több száz repülőjáratot töröltek, a németországi utakon sok baleset történt, és Brüsszelben is nehéz autóval közlekedni.
Vágólapra másolva!

A pénteki havazás káoszt okozott a nyugat-európai közlekedésben - derül ki a BBC beszámolójából. A párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren több száz járatot töröltek, valamint biztonsági okokból mintegy 2 ezer embert evakuálni kellett az egyik terminálról.

Az evakuálást azt tette szükségessé, hogy a 2E jelzésű terminál tetején már 60 centiméter magasan állt a hó, ami a tető beszakadásával fenyegetett, ezért a reptéri hatóságok megkezdték annak letakarítását. Ugyanennek a terminálnak a teteje egyszer már beomlott, mégpedig nem sokkal azután, hogy a terminált megnyitották 2004-ben - akkor négy halálos áldozata volt a tető beomlásának.

Az Air France egyik vezetője, Michel Emeyriat azt mondta, hogy tíz éve nem látott hasonlót, és elnézést kért a járatok késéséért, törléséért. Azt egyelőre még nem tudni, hogy meddig tartanak a fennakadások, de az AFP a francia légügyi hatóságra hivatkozva azt közolte, hogy az előrejelzések alapján szombaton visszatérhet a repülőtér működése a normális kerékvágásba.

Rossz a helyzet a brüsszeli repülőtéren is, ráadásul a belga fővárosban az autóközlekedés is akadozik a pénteken leesett hó miatt. Németországban több száz autóbaleset történt a havazás miatt, a Berlin és Hannover közötti vasútvonalon a felsővezeték lefagyása okoz komoly gondokat a közlekedésben. Észak-Olaszországban az esőzések miatt Velence egyes részei víz alá kerültek, Vicenza városában ki kellett telepíteni egyeseket a magas vízállás miatt. Dániában Bornholm-szigetén küzdenek a hóval, három személy eltűnt, Svédországban is komoly fennakadások vannak a közúti és a vasúti közlekedésben.