Szükségállapotot hirdettek a megbénult Spanyolországban

Vágólapra másolva!
A spanyol kormány szükségállapotot hirdetett az ország repülőterein kialakult helyzet miatt, amely utazók tízezreinek repülését akadályozta meg. A civil légiirányítók nagy többsége pénteken egyszerre jelentett beteget, ezzel megbénítva Madrid és több más város repterét. Emiatt a hadsereg vette át a repülőterek irányítását. Szombat délután a sztrájkolók egy része munkába állt, lassan újraindul a légiforgalom.
Vágólapra másolva!

Felszálltak az első repülőgépek a spanyolországi repülőterekről szombaton késő délután - közölték a repterek majdnem 24 órával azután, hogy a spanyol légiirányítók vadsztrájkba kezdtek. Elsőként, délután 4 óra előtt a svájci Swiss légitársaság zürichi járata indult el a barcelonai El Prat repülőtérről - közölte a spanyol légikikötőket kezelő hatóság, az AENA, amely szerint az ország hat repülőterén - Malagában, Melillán, a Kanári-szigetek központi szigetén, Pamplonában és Grenadában - indulhatott újra a forgalom. A spanyol légteret teljes egészében újra megnyitották.

A spanyol kormány szombaton délelőtt szükségállapotot rendelt el azután, hogy egy bújtatott sztrájk miatt megbénult a légi közlekedés az országban, és a repterek irányítását a hadseregnek kellett átvennie. Pénteken a légiirányítók nagy része betegségre hivatkozva nem ment el dolgozni. A beteget jelentők feltehetően összehangolt akciója miatt leállt a spanyol, közte a madridi légi közlekedés. A szükségállapot miatta az irányítók kénytelenek voltak felvenni a munkát, különben a katonai büntetőtörvénykönyv alapján emelhettek volna ellenük vádat.

A spanyol légiirányítók hosszú ideje tárgyalnak a céggel a bérekről, a munkakörülményekről és a juttatásokról. A tömeges megbetegedések jelzése emiatt bújtatott sztrájk lehet. A vészhelyzet szombati kihirdetése azt jelenti, hogy a légi irányítók ellen büntetőeljárás indulhat, ha nem mennek vissza dolgozni.

A bejelentés után a légiirányítók egy része újra munkába állt. Emiatt a spanyol légteret fél kettő után részlegesen újra megnyitották. Ugyanakkor a BBC szerint várhatóan még jó ideig káosz lesz a reptereken, hiszen a legtöbb járatot korábban reggelig törölték.

A spanyol légtér legnagyobb része továbbra is le van zárva, utasok tízezrei rekedtek az országban és a reptereken - tudósít a BBC. Az Iberia nemzeti légitársaság minden járatát törölte vasárnap hajnalig, a Ryanair fapados légitársaság pedig közölte, törli minden Spanyolországba és onnan induló szombati járatát. A spanyol légitársaságok becslése szerint 250 ezer embert érinthet a munkabeszüntetés. A BBC szerint a repülőtereken hatalmas tömegek gyűltek össze, egyesek reménykednek abban, hogy mégis el tudnak utazni, mások viszont egyre dühösebbek. A sztrájk a futballbajnokságot is érinti: nem rendezik meg az Osasuna-Barcelona mérkőzést, mert a katalán gárda nem tudott elrepülni Pamplonába.

A spanyol miniszterelnök-helyettes Alfredo Perez Rubalcaba pénteken késő este jelenette be, hogy a hadsereg teljesen átvette az irányítást a légi közlekedés felett. A dolgozók ugyanis visszautasították a be nem jelentett sztrájk leállítását. A hadsereg ugyanakkor a légtér irányítása ellenére a repülőforgalom koordinálását nem tudja elvégezni.

A spanyol közlekedési miniszter a BBC szerint elítélte a sztrájkot mondván, a beteget jelentő dolgozók túszul ejtették a polgárokat.

Szükségállapotot 1975 óta nem vezettek be Spanyolországban.