Összeomlott a gladiátorok háza Pompeiben

Vágólapra másolva!
Leomlott a gladiátorok háza Pompeiben, a Vezúv 79-es kitörésekor hamuval borított, majd az elmúlt két évszázadban kiásott ókori római városban. Az épület akkor pusztult el, amikor ráomlott az 1950es években fölé emelt betontető.
Vágólapra másolva!

Összeomolva találták a szombat reggeli nyitáskor a gladiátorok házát Pompeiben, a Vezúv közel kétezer évvel ezelőtti kitörésekor elpusztult ókori római városban - jelentette a BBC. A gladiátorok háza - ahol annak idején a gladiátorok gyakoroltak fellépéseik előtt - nem szerepelt a veszélyeztetett épületek között.

Valójában nem is maga az épület volt rossz állapotban, hanem az 1950-es években fölé emelt betontető omlott rá az ókori falakra. A tetőt feltehetően az éjszakai eső gyengítette meg annyira, hogy nem sokkal napfelkelte után beomlott és maga alá temette a házat.

Régészek és művészettörténészek régóta panaszkodnak arra, hogy az olasz állam nem biztosít elég anyagi hátteret az egyedülálló emlék állapotának megóvására. A BBC szerint komoly a veszélye, hogy az omlás okozta károkat nem is lehet már helyreállítani.