Megkurtította Obama indonéziai látogatását a Merapi újabb kitörése

Vágólapra másolva!
Újabb hamufelhőt lövellt ki az indonéz Merapi vulkán, amelynek füstje a már Jakarta légi közlekedését is veszélyezteti. A vulkán miatt a fővárosban tartózkodó Barack Obama amerikai elnöknek órákkal korábban el kellett hagynia Indonéziát.
Vágólapra másolva!

Szerdán ismét hamufelhőt lövellt az égbe az indonéziai Merapi vulkán, ezért több légitársaság kénytelen volt törölni a környékre tervezett járatait. A kitörés miatt Barack Obama amerikai elnöknek is le kellett rövidítenie látogatását az országban.

A Jáva szigetének közepén emelkedő Merapi két hete kelt életre, múlt pénteki kitörése pedig az elmúlt száz év legerősebb kitörésének számít. A szél nyugat felé, Indonézia fővárosa felé sodorja a hamut és füstöt, veszélyeztetve ezzel Jakarta légi közlekedését is. Obama elnöknek emiatt kellett több órával a tervezett időpont előtt elhagynia az országot.

A hatóságok szerdai adatai szerint közben már 190 áldozata van a vulkán kitörésének: az áldozatok száma 40-nel nőtt a legutóbbi jelentés óta. A hatóságok ezt azzal magyarázták, hogy a korábbi statisztikában nem szerepelt mindenki, aki légzési bántalmai, égési sérülései vagy más, a kitöréssel kapcsolatos betegség miatt halt meg.