Lenézett suhancokból lettek egy földrész támadói a görög levélbombások

levélbombák Athénban, gyanúsítottak, tűzszerészek
Vágólapra másolva!
A Tűz Sejtjeinek Összeesküvése - ezen a furcsa néven hívják azt a rejtélyes görög militáns csoportot, amely az egész Európára terjedő levélbombás támadási kísérletek mögött állt. Pár éve még legyintettek rá a hatóságok, az egykor még égő rongyba csavart gázpalackokat dobáló fiatalok azonban mostanra eljutottak Nicolas Sarkozy és Angela Merkel előszobájáig.
Vágólapra másolva!

Ellenőrzött robbantással semmisített meg a görög rendőrség egy gyanús csomagot csütörtökön a francia nagykövetségnél. A rendőrség szerint ez is egy levélbomba volt a közül az összesen 14 robbanó csomag közül, amelyek az utóbbi napokban feltűntek Görögországban, és más uniós tagállamokba is eljutottak.

Kisebb bombák robbantak kedden a svájci és az orosz nagykövetségen, este pedig két csomagot robbantottak fel az athéni repülőtér teherszállító termináljánál. Ezeket az Europolnak, illetve a luxemburgi Európai Bíróságnak címezték. Előző nap egy futárszolgálatnál keletkezett tűz egy hasonló szerkezet miatt - amiben egy ember könnyebben megsérült -, de ilyen küldeményeket címeztek Nicolas Sarkozy francia elnöknek és Angela Merkel német kancellárnak is. Utóbbi egészen a berlini kancellária iktatójáig eljutott. Úton volt egy hasonló csomag Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek is, ezt egy teherszállító repülőgépen fedezték fel.

Aggodalmak

A robbanó csomagok miatt a görög hatóságok szerdán 48 órára felfüggesztették a külföldre irányuló légipostai szolgáltatást. Rómában megerősítették a repülőterek ellenőrzését. Angela Merkel német kancellár pedig a légi teherszállítás ellenőrzésének megszigorítását szorgalmazza, az EU vezetése pénteken szakemberekkel egyeztet arról, mit lehetne tenni.

A légi szállítás biztonsága körüli aggodalmakat az is erősíti, hogy a múlt pénteken két pokolgépet is elfogtak, amelyeket csomagküldeményként adtak fel Jemenben az USA-ba. Ezekről egy belső ember adta le a drótot a hatóságoknak, az utasszállító repülőkön küldeményként továbbított nyomtatók festékpatronjaiba rejtett pokolgépek simán átmentek az ellenőrzéseken, és kis híján tömegkatasztrófát okoztak. A francia belügyminiszter ugyanis csütörtökön azt állította, hogy az egyiket 17 perccel az előtt hatástalanították, hogy működésbe lépett volna.

A tűz sejtjei

A rendőrök két embert tartóztattak le és további ötöt keresnek a görögországi ügy miatt. Többségüket azzal gyanúsítják, hogy a tagjai voltak a Szünomoszia Pürinon tisz Fotiasz (Tűz Sejtjeinek Összeesküvése, SZPF) nevű szélsőbaloldali csoportnak. A letartóztatott 22 éves vegyész és 24 éves társa ellen bűnszervezetben való részvétel és robbanószerkezetek birtoklása és felhasználása miatt emeltek vádat csütörtökön.

"Szélsőségesek kis csoportja a görög társadalom peremén" - jellemezte a társaságot Dimitrisz Droutszasz görög külügyminiszter, aki szerint a csoportnak nincs kapcsolata külföldi terrorszervezetekkel. Ennek ellenére az olasz titkosszolgálat már a görög és olasz szélsőbaloldali csoportok közötti kapcsolatokat keresi, amelyről azt gyanítják, hogy létezik.

Gazakik és kuktabombák

A csoport több mint két éve ismert a görög hatóságok előtt. Első akciójukat 2008 januárjában követték el. Egy éjszaka leforgása alatt tucatnyi esetben dobtak petróleumos rongyba csavart kisebb gázpalackokat - gazakikat, a görög anarchisták és gyújtogatók hagyományos fegyverét - célpontjaikra: bankokra, autókereskedőkre, illetve áramszolgáltatók irodáira.

Forrás: AFP

A társaságnak a 2008-as athéni zavargások adtak újabb lendületet, de nagyobb ismertségre akkor tettek szert, amikor 2009 elején gazakitámadásokat követtek el a November 17 marxista gerillacsoport elleni eljáráshoz lazán kapcsolódó célpontok ellen. Ezeket az 1975 és 2002 között aktív, 23 embert meggyilkoló szervezet bebörtönzött szóvivőjének, Dimitrisz Koufodinasznak ajánlották. Tavaly már saját készítésű kuktabombákat is alkalmaztak, több politikus, párt, közintézmény ellen követtek el támadásokat.

A gyávák igazsága

Ideológiájuk eleinte nélkülözte a forradalmi motívumot, "a városi hadviselésre nem úgy tekintettek, mint eszközre a végső cél érdekében, hanem mint magára a végső célra, az ellenállásra mint művészetre" - olvasható John Brady Kiesling korábbi amerikai diplomata honlapján a csoportról közzétett alapos tanulmányban. "Erkölcsöt gyakorlunk, előre jelezzük a katasztrófát, veszettül suttogunk, harapjuk a szavakat: HÁBORÚS TÁMADÁS, mert csak a szépség és az erő létezik, de a gyávák (hogy e kettőt kiegyensúlyozzák) kitalálták az igazságot" - fogalmazta meg kissé nehezen követhető ideológiájukat a csoport 2009-ben letartóztatott egyik tagja, Panagiotisz Maszurasz.

Forrás: AFP

Támadásaikat magyarázó közleményeik 2010-re azonban egyre inkább forradalmivá váltak, abban a hitben, hogy a gazdasági válság nyomán Görögországban hamarosan forradalmi korszak köszönt be. Az ország súlyos megszorító intézkedésekkel igyekszik kiverekedni magát a válságos gazdasági helyzetből, a hétvégén helyi választásokat is tartanak, amelyre sokan tekintenek úgy, mint egy népszavazásra a megszorításokat bevezető baloldali kormányról.

Új generációs anarchisták

"Fogták a görög terrorista-kézikönyvet, kidobták az ablakon, és mindent elölről kezdtek" - idézte a BBC George Kassimerist, a University of Wolverhampton modern terrorizmussal foglalkozó professzorát. A csoportot új generációs anarchistaként jellemző kutató szerint ez abban nyilvánul meg, hogy példa nélkül álló módon megpróbálják mozgalmukat egész Európára kiterjeszteni.

Kassimeris szerint az athéni közrendvédelmi minisztériumban az utóbbi hónapokban vita folyt arról, hogy a csoport esetleg csupán "egy rakás srác, akik nem vetemednének semmilyen komoly dologra", ám végül nemzetközileg is nevetségessé tették a görög kormányt és a biztonsági erőket. A professzor szerint azonban híján vannak mindenféle szervezeti és szélesebb társadalmi támogatottságnak, és amikor majd minden tagjukat letartóztatják, ki fog derülni, milyen apró csoportról van is szó.