Elhunyt a britek Magyarország-szakértője

Vágólapra másolva!
Mark Pittaway még 1993-ban, egy debreceni nyári egyetemen találkozott először a magyar kultúrával és történelemmel, majd tökéletesen megtanult magyarul, és a háború utáni Magyarország legelismertebb brit szakértője lett. November elején 39 éves korában szívrohamban halt meg.
Vágólapra másolva!

November elején 39 éves korában egy szívrohamban elhunyt Mark Pittaway, aki a háború utáni és kortárs Magyarország kimagasló szakértője volt - írja a Guardian, amely hétfőn közölt nekrológot Pittawayről. Az egyik legtekintélyesebb brit lap méltatása szerint Pittaway a kommunizmus időszakának világszínvonalú történésze, napjaink Magyarországának és közép-európai kapcsolatainak elfogulatlan kutatója volt. Munkásságának védjegye volt, hogy nagyon ügyesen kombinálta a nagypolitikát a társadalmi eseményekkel - írja a Guardian.

Pittaway Wakefieldben született 1971-ben, és a Warwicki Egyetem történész hallgatójaként 1993-ban egy debreceni nyári egyetemen került először kapcsolatba Magyarországgal. A lap szerint tökéletesen megtanult magyarul, kiejtésén csak egy kicsit lehetett érezni a wakefieldi akcentust. A doktori disszertációját már Sztálin korának magyar munkásosztályáról írta, kutatásaihoz sok időt töltött Magyarországon. Később egyetemi oktatóként is sokat publikált magyar témákról, a lap szerint a magyar történészek is tisztelték.

Gazdasági szakemberek, újságírók és az IMF hivatalnokainak megkerülhetetlen forrása lett a Magyarországgal kapcsolatos témákban. A magyar közéletet kritikusan szemlélte, mind a szocialistákat, mind a jobboldali pártokat kritizálta, és vidáman híresztelte, amikor az egyik magyar pénzügyminiszter megkritizálta - írja a lap. Munkahelye, az Open University rá emlékező oldala szerint legújabb projektjében Ausztria és Magyarország határának 1938 és 1960 közötti történetét vizsgálta.