Sikerült megfékezni az AIDS terjedését több országban

Vágólapra másolva!
Az új HIV-vírusfertőzések száma világszerte csökken az ENSZ adatai szerint. Fekete-Afrikában is mutatkozik némi javulás, Kelet-Európában ugyanakkor nőtt az AIDS-esek száma.
Vágólapra másolva!

Világszerte visszaszorulóban van az AIDS, az immunhiányos betegséget okozó HIV-vírus terjedése ugyanis megállt az ENSZ HIV/AIDS megelőző programjának adatai szerint. Az AIDS miatt elhunytak száma is folyamatosan csökken.

Az ENSZ szerint a járvány visszaszorulásának jelei ellenére a megbélyegzés és a kirekesztés sokat ront a HIV-vírussal fertőzött, mintegy 33 millió ember életén - írja a BBC. A kirekesztett drogfogyasztók, homoszexuálisok körében nehezebb a harc a betegség ellen. A HIV-fertőzöttek elutasítottságáról ebben a cikkünkben bővebben olvashat.

2009-ben összesen 2,6 millió új HIV-fertőzést regisztráltak, és 1,8 millióan haltak meg AIDS-hez köthető betegségekben. 1999-ben még húsz százalékkal többen betegedtek meg, mint tavaly, az AIDS miatt meghaltak száma pedig 2004-ben még 2,1 millió volt.

Az ENSZ jelentése szerint Fekete-Afrika továbbra is a leginkább érintett terület, a HIV-fertőzöttek csaknem 70 százaléka itt él. Ugyanakkor ezen a területeken is visszaszorulóban van a vírus, főként Dél-Afrikában, Zambiában, Zimbabwében és Etiópiában.

A világ egyes részein azonban vegyes a helyzet, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában a jelentés szerint növekszik a fertőzések és a megbetegedések száma. Magyarországon az Országos Epidemológiai Központ már korábban közölte, hogy - bár alacsony az egy főre jutó HIV-fertőzések aránya - 2010 első félévében látványosan emelkedett az új HIV-fertőzöttek száma. Az [origo] ebben a cikkben részletesen foglalkozott a magyarországi növekedés okaival.