378-ra nőtt a kambodzsai pánik áldozatainak száma

Vágólapra másolva!
378-ra nőtt a hétfő esti kambodzsai tömegpánik áldozatainak száma. A kormányszóvivő szerint a halottak még ennél is többen lesznek, a mentők ugyanis még mindig kutatnak holttestek után a Mekong vizében, amelynek hídján ezrek taposták egymást.
Vágólapra másolva!

Tovább emelkedett a hétfő esti kambodzsai ünnepségen kitört pánik miatt meghaltak száma: a tolongásban 378 ember vesztette életét, 755-en pedig megsebesültek - közölte kedden Phaj Sziphan kormányszóvivő. Szerinte azonban ez még mindig nem a végleges adat, a mentők ugyanis még mindig további holttestek után kutatnak a folyóban.

Hun Sen kambodzsai miniszterelnök szerint ez volt az ország legnagyobb tragédiája a vörös khmerek 1970-es évekbeli rémuralma óta. A Pol Pot rezsim idején (1975-1979) csaknem kétmillió ember, a lakosság hozzávetőleg egynegyede pusztult el a kínzások, a túlhajszolt munka miatti kimerültség és az alultápláltság következtében.

Forrás: AFP
A tülekedés színhelye - a pánikban leszakított ruhák és cipők. A képre kattintva galéria nyílik

A pánik egy fesztivál zárónapján tört ki. A fővárosban a napokban több millióan gyűltek össze a Mekong folyó három napos ünnepe alkalmából. Hétfőn este sokan át akartak menni egy koncertre a Mekong egyik szigetére, a Gyémánt-szigetre. A szigetre vezető hídon azonban olyan sokan zsúfolódtak össze, hogy többen elájultak. Emiatt a tolongásban kitört a pánik, és az emberek agyontaposták, és a vízbe lökték egymást.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfő este együttérzéséről biztosította Norodom Szihamoni kambodzsai királyt, és gyógyulást kívánt a sérülteknek. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Barack Obama elnök és az amerikai nép nevében sajnálatát fejezte ki a tragédia miatt. "Gondolunk rátok, és imádkozunk értetek" - folytatta Clinton, hozzátéve, hogy november elejei kambodzsai látogatása során volt alkalma tapasztalni a helyiek erejét és alkalmazkodóképességét.