Vágólapra másolva!
Még az arab világban és Kínában is vezető hír lett a magyarországi iszapkatasztrófából, amelyet kedden és szerdán címlapon hoztak le a legfontosabb sajtótermékek. A BBC az iszappal elárasztott magyar falvakban saját stábbal forgatott, és a CNN internetes honlapján is első helyre került a maszkos magyar vegyvédelmiek iszapban gázoló képe.
Vágólapra másolva!

Címlapon, vezető hírként foglalkoznak a nyugat-magyarországi vörösiszap-katasztrófával a világ nagy napilapjai és hírügynökségei, amelyek kedd óta folyamatosan figyelemmel kísérik az iszapömlés fejleményeit. Kedd este a BBC brit és a CNN amerikai hírtelevízió internetes oldalának címlapján is első helyen, hatalmas képpel szerepelt a katasztrófáról szóló beszámoló, szerda délelőttig a BBC 5 különböző cikkben foglalkozott a magyarországi helyzettel, és videostábbal is kiszállt a helyszínre.

A vörösre festett magyar falvak és a szkafanderbe öltözött vegyvédelmi katonák képei szinte mindenhol bekerültek a hírfolyamba. Kiemelt helyen foglalkozott a "kiszabadult halálos iszappal" a New York Times és több más amerikai lap is; a brit napilapok közül a Telegraph és az Independent is részletesen foglalkozott a témával, akár csak a német sajtó, például a Berliner Zeitung.

Az iszapkatasztrófa híre keletre is eljutott, az orosz lapok (Rosszijszkaja Gazeta, Kommerszant) mellett a Xinhua kínai állami hírügynökség is saját tudósítást közölt az iszapömlésről: a kínai hírügynökség szerdáig három különböző cikkben foglalkozott a katasztrófával. Szerdán a magyar vörös iszap volt a legfontosabb hír az Al Jazeera arab hírtelevízió angol nyelvű oldalán is, ahol a katasztrófáról szóló beszámoló a jemeni és pakisztáni támadások híreit is megelőzte. A katasztrófa képei bekerültek az elmúlt napok legfontosabb képei közé a BBC és a New York Times fotóblogjában is.

Míg az amerikai lapok címei inkább a halálos áldozatokat és az elöntött települések számát hangsúlyozták, a brit lapok már azzal is foglalkoznak, hogy mennyi ideig tarthat a szennyezés felszámolása. A kínai média szerdai cikke "a magyar vízi utakért" aggódik, amelyek beszámolója szerint még mindig veszélyben vannak.