Szerbia hajlandó szóba állni Koszovóval

Vágólapra másolva!
Boris Tadic szerb államfő szombaton bejelentette, hogy hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek a koszovói vezetéssel. Hosszú évek óta először tárgyal egymással a két fél.
Vágólapra másolva!

Hamarosan megkezdődnek a tárgyalások Koszovóval - jelentette ki szombaton New Yorkban Boris Tadic szerb elnök, felszólítva egyúttal a világszervezet tagállamait, hogy ne ismerjék el az egykori dél-szerbiai tartomány 2008 februárjában kikiáltott függetlenségét.

"A két fél hamarosan tárgyalóasztalhoz ül, hosszú évek óta először. Türelmeseknek kell lennünk, és meg kell találnunk a kölcsönös bizalomépítés módját" - hangoztatta Tadic az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán mondott beszédében.

Szavai megerősítik a Koha Ditore című koszovói lap múlt vasárnapi értesülését, miszerint - az ENSZ Közgyűlés nemrég elfogadott határozata nyomán - már októberben megkezdődhetnek a tárgyalások Belgrád és Pristina között. A szerb elnök "döntő fontosságúnak" mondta, hogy mindazon ENSZ-tagállamok, amelyek mind a mai napig nem ismerik el Koszovó függetlenségét, tartsák magukat ehhez az irányvonalhoz a szerb-koszovói párbeszéd idején.

Koszovót az ENSZ 192 tagállama közül mintegy hetven ismerte el, az Európai Unió 27 tagállamából huszonkettő. Az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Szerbiára erős nyomás nehezedett az elmúlt hónapokban Brüsszel részéről, hogy kezdjen párbeszédet gyakorlati kérdésekről Koszovóval, s ne erőltesse a volt szerb tartomány státusának kérdését.