Megszavazták az alkotmánymódosítást a törökök

Vágólapra másolva!
A vasárnapi törökországi népszavazáson megszavazták a török választópolgárok az alkotmánymódosítást. A 49,5 millió szavazónak büntetés terhe mellett kötelező volt részt venni a szavazáson. A kormány az 1982-ben, az akkori katonai rezsim által kidolgozott alkotmányt tenné demokratikusabbá. A miniszterelnök szerint a népszavazással történelmi határvonalat lépett át Törökország a demokrácia felé vezető úton.
Vágólapra másolva!

Az alkotmány módosításáról szóló vasárnapi törökországi népszavazáson erős többségbe kerültek az igenek - írja a BBC. A török NTV televízió szerint a szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága mellett 58 százalék az igen szavazatok aránya.

A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette Adalet ve Kalkinma Partisi (Igazság és Fejlődés Pártja - AKP) által kezdeményezett módosítások főként az igazságszolgáltatást és az alapvető állampolgári jogokat érintik. A kormány szerint a török demokráciát erősítené, ha módosítanák a katonai rezsim által 1982-ben megfogalmazott alkotmányt. A tervezetben 26 módosítás szerepel, többségük kisebb, technikai jellegű, sokak számára nehezen értelmezhető változást jelent - írja a BBC.

A módosítások többségéről nem volt vita, azokat az EU is üdvözölné, de van kettő, amelyek körül magasra csaptak az indulatok. Ezek értelmében kibővítenék a két legfőbb igazságszolgáltatási szervezet tagjainak létszámát, amelyet az ellenzék úgy értékel, hogy ezzel akarja növelni a befolyását az iszlám törekvésekkel vádolt kormányzó párt.

A 73 milliós Törökországban 49,5 millió ember rendelkezik szavazati joggal. A népszavazáson kötelező volt részt venni, a távol maradókat 22 török líra (kb 3300 forint) büntetés fenyegette. A korábbi közvélemény-kutatások még szoros eredményt jósoltak - írja a BBC. A szavazás a jövőre esedékes parlamenti választások miatt fontos erőpróbának számított Erdogan és az AKP számára.

"Történelmi küszöböt léptünk át azon az úton, amely a demokrácia és a jog uralma felé vezet" - jelentette ki vasárnap este Erdogan.

Gumibotozással és könnygáz bevetésével oszlatott fel tüntetőket hét török városban a rendőrség vasárnap, az alkotmánymódosításról tartott népszavazás napján. Az Anatolia török hírügynökség közlése szerint több mint 90 embert vettek őrizetbe. Az Anatolia jelentése szerint több helyen szidalmazták és kövekkel dobálták meg azokat a kurdokat társaik, akik a kurd politikai erők bojkott-felhívását elutasítva elmentek szavazni.