Elröhögte parlamenti beszédét a bikkfanyelvvel küzdő svájci miniszter

Vágólapra másolva!
Fuldokló kacagás tört elő Hans-Rudolf Merz svájci pénzügyminiszterből saját parlamenti felszólalása közben, mert olyan mulatságosnak találta az általa felolvasott dokumentum hivatalos nyelvezetét, hogy nem tudta komolyan végigmondani azt. A politikus elröhögött parlamenti beszéde sztár lett az internetes videómegosztókon is.
Vágólapra másolva!

Elcsukló hangon kezdett röhögni saját parlamenti felszólalásán a svájci pénzügyminiszter, miután ő maga is belegabalyodott a papírjaiban használt hivatali bikkfanyelvbe - írja a Telegraph című brit lap. Hans-Rudolf Merz beszéde hétfő óta sztár lett az internetes videómegosztókon is: a politikus nevetéséről készült felvételt már közel félmillióan nézték meg.

A miniszter a felvételen egy képviselői kérdésre válaszolt a különböző hústermékek svájci importjával kapcsolatban. Valószínűleg azért kezdett nevetni, mert a válaszában idézett, köztisztviselők által fogalmazott anyag "értelmetlen, bürokratikus nyelven íródott" - írja a Telegraph. A videomegosztókra feltötött felvétel szerzői is megjegyzik: Hans-Rudolf Merz beszédében pont az a vicces, hogy az általa olvasott szöveg egyáltalán nem vicces.

Hans-Rudolf Merz miniszteri munkáját az elmúlt években sokan támadták, mivel nagyban hozzájárult a svájci banktitkok lazításához, és nem járt sikerrel két Líbiában fogva tartott svájci állampolgár kiszabadításának ügyében sem. Mostani beszéde azonban hozott neki némi népszerűséget, mivel a svájciaknak együttérzően fogadták a bürokratikus mondatokkal való küzdelmét - írja a Telegraph. A miniszter kacagását a felszólalás után a parlamenti képviselők is tapssal jutalmazták.

Hans-Rudolf Merz beszéde nyers fordításban így hangzott: "A KN második fejezetének 6.A kiegészítésével kapcsolatban a vámhatóság kiadta továbbá az úgynevezett svájci magyarázatokat a vámtarifákról. Ezek szerint bizonyos termékek, amelyekhez a gyártás során fűszereket adagolnak, a 2. fejezet hatálya alá kerülnek, ha az e fejezethez tartozó termék jellege nem változott. A fejezet kizárja azokat a hústermékeket, amelyeknek az egész felületét fűszer borítja úgy, hogy az szemmel látható".