Tizenhat halott és több száz sebesült egy iraki robbanásban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Robbanás történt szombat este a dél-iraki Bászra városában, rendőrségi források szerint a detonációban legalább 16 ember életét vesztette, és több mint száz sebesültet szállítottak kórházakba.

Az első helyszíni jelentésekben sok az ellentmondás. Egy helyi rendőrségi vezető azt mondta, hogy egy áramgenerátor robbant fel az al-Asaar piacon, s nem tudni egyelőre, hogy terrorcselekmény történt-e. Két másik rendőr viszont azt állította, hogy két robbanás történt. Szerintük egy út mentén elhelyezett pokolgép, illetve egy robbanóanyaggal megpakolt gépkocsi okozta a detonációt. A Reuters helyi tudósítója is két robbanást halott Bászrában.