Sűrűsödő füst és még nagyobb forróság Moszkvában

Vágólapra másolva!
Az orosz fővárosban tovább sűrűsödött szombaton a füstköd, a levegőben a szennyező anyagok értéke a megengedett többszöröse volt, a látótávolság sok helyen 50 méter alá esett, a hatóságok rendkívüli intézkedésekre készülnek. Több állam tanácsolta polgárainak, hogy csak halaszthatatlan ügyekben utazzanak Oroszországba, az orosz egészségügyi hatóságok pedig arra kérték a lakókat, hogy csak szükség esetén mozduljanak ki otthonukból.
Vágólapra másolva!

A moszkvai levegőben a füstgáz koncentrációja a megengedett érték 6,6-szorosa, a szennyező részecskéké 3,2-szerese és egyes szénhidrogéneké 3,9-szerese volt szombaton: ezzel a szmog kezdete óta a legnagyobb szennyezettséget mérték. A szmog várhatóan legalább keddig befedi a város, csak akkor várható az időjárási viszonyok kedvező változása.

A sűrű ködben a város három nagy repülőtere szombaton a kora délutáni órákig több mint 50 járatot nem tudott elindítani, mintegy 40 érkező gépet máshová irányítottak, és további mintegy 40, moszkvai úti célú tartó járat el sem indult.

Közben Moszkvában elviselhetetlen a hőség: a szakértők szerint szerdáig fokozatosan esik ugyan majd a hőmérséklet, de még akkor is 30-35 fok lesz. Szombaton ugyanis 40 fokot mértek, a Moszkvai területen egészen 41 fokig emelkedett a hőmérséklet, és éjszaka is alig hűl le a levegő. Esőre nincs kilátás, legfeljebb helyi viharokra, de ezek nem javítanak a helyzeten, sőt, az ezekkel járó erős szelek inkább szítják a tüzeket - mondták el szakértők.

A fővárosi hatóságok felkészültek arra, hogy a füstköd által leginkább sújtott délkeleti terület táboraiból esetleg elszállítják a gyerekeket, a kórházak és klinikák megerősített létszámmal dolgoznak, a Vörös téren orvos csoport tart ügyeletet.

Felhívást intéztek a hatóságok az ipari üzemekhez, hogy lehetőség szerint állítsák le a termelést a füstköd eloszlásáig, hogy így kevesebb szennyező anyag jusson a levegőbe.

A városban már pénteken jelentősen csökkent a forgalom, kevesen járnak az utcákon, s közülük is sokan maszkokkal, vagy nedves zsebkendőkkel az arcukon. Sokan a hőség ellenére sem nyitnak ablakot, s ha mégis, akkor vizes lepedőt akasztanak elé. A meleg víz hőmérsékletét 65-ről 50 Celsius-fokra csökkentették, és felszólították a lakosságot, hogy ne menjen az utcára és néhány napra mondjon le az autók használatáról.

Az egyetlen kedvező hír, hogy Oroszország központi részén és a Volga mentén egyes területeken csökkent a tüzek száma - ezt Irina Andrianova, a rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivője jelentette be szombaton.

Németország, Ausztria , Lengyelország, Csehország és Kanada átmenetileg csökkentette a létszámot moszkvai követségein, az Egyesült Államok és Franciaország azt tanácsolta polgárainak, hogy szeptember elejéig csak végszükségben utazzanak Oroszországba. Gennagyij Onyiscsenko orosz tiszti főorvos ugyan tiltakozott ez ellen azzal, hogy az országban számos gyönyörű helyen nincs szmog, így Szentpéterváron sem.

A turisták esetleges elmaradásának a gazdasági jelentősége azonban csekély: évente mindösszesen alig több mint egymillió külföldi látogat turistaként Oroszországba.

A Moszkva környéki erdők öngyulladásáért a rendkívüli júliusi időjárás a felelős. A hónap középhőmérséklete elérte a 25 fokot az ilyenkor szokásos 18 fok helyett, csapadék pedig alig hullott az elmúlt öt hétben.