Megtorpedózta egy szövetségi bíró az arizonai bevándorlási törvényt

Vágólapra másolva!
Legvitatottabb rendelkezései nélkül léphet csak életbe csütörtökön a sokat vitatott arizonai bevándorlási törvény. Egy szövetségi bíró ugyanis felfüggesztette ezeknek rendelkezéseknek a végrehajtását, mivel feltehetően alkotmánysértők.
Vágólapra másolva!

Megakadályozta egy amerikai szövetségi bíró, hogy bevezessék a sok vitát kiváltó arizonai bevándorlási törvény legvitatottabb részeit. A szövetségi hatóságok szerint a törvény jogtalanul rendelkezik a bevándorlás-politikáról. Susan Bolton körzeti bíró azért húzta ki a kérdéses rendelkezéseket, mert úgy ítélte meg, hogy azok valószínűleg alkotmánysértőek, mivel a bevándorlási jogszabályokat szövetségi szinten kell meghozni.

A bíró megakadályozta, hogy életbe lépjen az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna a rendőrök számára, hogy ellenőrizzék egyes gyanúsítottak bevándorló státuszát, de azt sem engedte, hogy bűncselekménnyé nyilvánítsák azt, ha valakinél nincsenek nála a bevándorlási papírjai.

Azt a részt is letiltotta, amely bűncselekményé nyilvánította az illegális bevándorlók munkavállalását, illetve azt a rendelkezést, amely lehetővé tette volna a rendőrök számára, hogy bárkit őrizetbe vegyenek letartóztatási parancs nélkül, akiről azt gondolják, olyan bűnt követett el, ami miatt ki lehet utasítani.

A törvény ellenzői szerint a kérdéses rendelkezések a spanyolajkú emberek hátrányos megkülönböztetéséhez vezettek volna.

A lépést üdvözölte az amerikai igazságügyi minisztérium, amely szerint az súlyosan károsította volna a szövetségi bevándorlásügyet. Jan Brewer arizonai kormányzó ugyanakkor közölte, fellebbez a döntés ellen. Brewer ideiglenes útakadálynak nevezte a lépést és közölte, tisztában vannak vele, hogy a törvénnyel szövetségi területre léptek, de ők "nem végezték el a munkájukat, így mi csak segítettünk nekik ebben" - idézte a BBC.

A döntés ideiglenes, amíg meg nem vizsgálják, hogy a kérdéses rendelkezések nem sértik-e az alkotmányt. A törvény csütörtökön lépett volna életbe, Arizonában az ellenzők nagy tüntetésekre készültek.